Stabilitás, biztonság, fejlődés: ez a hármasság jellemzi a 2020. évi költségvetést – emelte ki Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján, melynek témája a megyeszékhely idei gazdálkodása volt.

Mint mondta, erősen fejlesztésközpontú, racionálisan megtervezett, éppen ezért stabil és kiegyensúlyozott költségvetés készült, melyben hangsúlyos szerepet kapnak a már megkezdett beruházási folyamatok.  Ugyanakkor a nagy jelentőségű városi beruházások, többek között fürdőfejlesztések, színházfelújítás, Véső úti sportkomplexum létesítése mellett komoly fejlesztési forrásokat kapnak a közintézmények, óvodák, orvosi rendelők, bölcsődék. Kiemelt terület továbbá – az előző évekhez hasonlóan – a közlekedésfejlesztés, amely programnak része a városi utak, kerékpárutak mellett az állami úthálózat fejlesztése is, valamint a kulturális beruházások.

– A város gazdasági ereje az elmúlt években sokat fejlődött, jó döntés volt a gazdaságfejlesztést a középpontba állítani. 2014-hez viszonyítva 2019-ben 42 százalékkal nagyobb az iparűzési adóbevételünk, a teljes helyi adó pedig 1,7 milliárd forinttal nőtt 2014-hez képest, 2020-ra összesen 7,4 milliárd forint bevételre számolunk a helyi adókból – tette hozzá a polgármester. –  Az elmúlt évek felelős, átgondolt gazdálkodásának eredménye, hogy közel 1,8 milliárd forint szabad pénzmaradványt tudtunk biztosítani a 2020-as évre. Kiadási oldalról tekintve megállapítható, hogy míg 2014-ben 50-50 százalék volt a működés és fejlesztés aránya, 2020-ban ez az arány 38-62 a fejlesztés javára. Ez is mutatja az erőteljes fejlesztés központúságot.

A városi költségvetés főösszege 37,4 milliárd forint, melyből 14,1 milliárd forint működési feladatokat, 23,3 milliárd forint fejlesztési feladatokat tartalmaz.