Jász-Nagykun-Szolnok a „legbaglyosabb” megye

Fotó: Pixabay

Az erdei fülesbaglyot választották meg 2020-ban az év madarának, amelyből a legtöbb Jász-Nagykun-Szolnok megyében fordul elő – tájékoztatott a megyei kormányhivatal.

Amint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának vezetője, dr. Nemes Gábor közölte: 16 település büszkélkedhet száz feletti egyedszámmal Magyarországon (Túrkeve, Kisújszállás, Karcag, Jászárokszállás, Tiszapüspöki, Törökszentmiklós, Szolnok, Dévaványa, Mezőtúr, Martfű, Kengyel, Szeged, Zaláta, Jászberény, Szarvas és Kuncsorba). Ebből tizenkettő, valamint az öt „legbaglyosabb” település egyaránt Jász-Nagykun-Szolnok megyében található.

Ötszáz feletti példányt számláltak Túrkevén (564), Kisújszálláson 435-öt, Karcagon 329-et, míg Jászárokszálláson és Tiszapüspökiben kicsit több mint 200–200 példányt.

Amint a főosztályvezető kiemelte, bár az erdei fülesbagoly ragadozó madár, nem veszélyes sem az emberre, sem pedig a háziállatokra. Sőt, igen hasznos, mivel fő táplálékát kistestű rágcsálók képezik: a leggyakrabban mezei pockot, erdeiegér-fajokat és házi egeret eszik.

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest

Aszály és kártevők

Domján Sándor agrármérnökkel beszélgettünk arról, hogyan hatott a földekre az aszályos, tavaszi időjárás, valamint hogyan lehet védekezni a kártevők ellen. -Az első időszakban alig kaptunk

Tovább »

Kisebb tűzesetek történtek tegnap

Néhány kisebb tűzeset történt csütörtökön a megyében – tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Beizzott a villanyóra tegnap hajnalban Kunhegyesen, egy Dózsa György utcai családi

Tovább »