Senki nem foglalkozik szívesen a halál gondolatával, noha néhány praktikus és egyszerű intézkedéssel, mégpedig végintézkedéssel sokat segíthetne azokon, akik életében támaszai, segítői voltak. Gyakran válhat konfliktusok forrásává ez a rosszul értelmezett szemérmesség.

Az öröklésig joggal kapcsolatos kérdésekre válaszolt Dr. Kandra Károly egyéni ügyvéd a Tiszafüredi Hírmondó 2020. februári számában.

Az örökhagyó, aki csak bíztatja a gondozóját, hogy úgy is övé lesz minden, vagy úgyis ő örököl mindent, de ezt szakemberrel nem foglaltatja írásba, az a gondviselőjét támadásoknak teszi ki. Ha ugyanis nincs érvényes végintézkedés, akkor a törvényes öröklés rendje érvényesül és esetleg olyan hozzátartozók szerzik meg az örökhagyó vagyonát, akik még kapcsolatot sem tartottak vele. A napokban is találkoztam olyan esettel, amikor a távol élő vérszerinti hozzátartozó a legkisebb erkölcsi gátlás nélkül érvényesítette a vérségi alapon álló törvényes öröklési jogait az örökhagyó gondozójával szemben.

Az öröklési viták többnyire azon alapulnak, hogy az érdekeltek az örökhagyó akaratát eltérően értelmezik és őt magát pedig már nem lehet megkérdezni a szándékáról. A végintézkedések szerkesztése ezért a legfelelősségteljesebb ügyvédi, közjegyzői feladat.

Örökölni elsődlegesen a végintézkedés alapján lehet, hiszen az örökhagyó a halála esetére a vagyonáról vagy annak egy részéről szabadon rendelkezhet. Végintézkedés hiányában viszont a törvény rendelkezései szerint öröklődik a vagyon, amit úgy emlegetünk, hogy a törvényes öröklés rendje.

Az örökhagyó vagyonának (aktívumnak és passzívumnak) végintézkedés alapján vagy ennek hiányában a törvényi rendelkezések szerint természetes- és jogi személyek, végső soron pedig az állam lehetnek az örökösei.

Sokszor hallani olyan téves feltevést, hogy nincs örökös. Ilyen nem fordulhat elő, mert más örökös hiányában az állam a törvényes örökös és az államot az örökség visszautasításának joga nem illeti meg.

Az öröklés tárgya az örökhagyó halálakor meglévő vagyona, értve alatta az aktívumokat és a passzívumokat is. Érdemes megemlíteni, hogy a hagyatéki tartozások, így a hagyatéki költségek, valamint az örökhagyó tartozásai is öröklődnek. Napjainkban többször találkozom azzal a kérdéssel, hogy az örökös milyen mértékig felel az örökhagyó adósságaiért. Talán megnyugtató a válaszom, hogy az örökös a hagyatéki tartozásokért „csak” a hagyaték tárgyaival és azok hasznaival felel a hitelezőknek. Nagy veszélyt rejt azonban magában az a rendelkezés, hogy ha a követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai vagy hasznai már nincsenek az örökös birtokában, az örökös az örökség erejéig egyéb vagyonával is felel. Erre gondolva a hagyatéki tárgyaláson való egyezségkötés előtt célszerű szakember tanácsát kérni.

A régi Ptk. szerint a túlélő házastársat mindazon vagyontárgyakra, amelyeknek a tulajdonjogát nem ő örökölte, özvegységének időtartamára, haszonélvezeti jog illette. Ezt a szerződés alapján keletkeztető haszonélvezeti jogtól megkülönböztetendő özvegyi jognak nevezik.

Az új Ptk. 2014. március 15-ét követően jelentős változást hozott ezen a területen. A törvényes öröklés rendje szerint a túlélő házastársat holtig tartó haszonélvezeti jog illeti az örökhagyóval közösen lakott lakáson és a hozzátartozó berendezési és felszerelési tárgyakon, ha azok tulajdonjogát az örökhagyó leszármazói öröklik. Tehát ez egy újabb házasságkötést követően is gyakorolható jogosultság.

A Ptk. szerint törvényes öröklés esetére az örökhagyó életében kapott ajándék juttatáskori értékét hozzá kell számítani a hagyaték értékéhez, majd így kiszámolni az egy leszármazóra jutó örökrészt. Ezt nevezi a jogszabály osztályrabocsátásnak. Az ingyenes juttatásban részesült törvényes örökösnek a rá jutó részbe „be kell számítania” az ajándék értékét és csak a fennmaradó különbözetre lesz jogosult a hagyatékból. Ez kizárólag a szokásos mértéket meghaladó ajándékra vonatkozik és csak akkor, ha az örökhagyó a hozzászámítás kötelezettségével vagy kikötésével adta az ajándékot. A leszármazókra vonatkozik a túlélő házastársra nem.  Az osztályrabocsátás lényege tehát abban áll, hogy a leszármazók közel azonos mértékben részesüljenek az örökhagyó vagyonából életében és halála esetére is.

Az örökös az öröklés megnyílása után (tehát az örökhagyó halálát követően) az örökséget visszautasíthatja. Lehetőség van azonban arra is, hogy aki törvényes öröklésre jogosult, az az örökhagyóval kötött írásbeli szerződésben már az örökhagyó életében lemondjon az öröklésről. Mindkét nyilatkozatnak az a következménye, hogy az adott személy kiesik az öröklésből, tehát úgy tekintendő, mintha nem élte volna túl az örökhagyót.

Nem minősül végintézkedésnek az életbiztosítási szerződésekben történő kedvezményezett jelölés, vagy a bankszámlaszerződésekben és a lakossági folyószámla szerződésekben lehetséges haláleseti rendelkezés. Ez utóbbi egy olyan írásbeli nyilatkozat, amelyben a számlatulajdonos megnevezheti azt a személyt, akire a számlakövetelését halála esetén átruházza. Akit a számlatulajdonos megjelölt, az a halála esetén a számlakövetelést, tehát a számlán lévő összeget megkapja. Pénzintézetenként eltérő szerződési feltételek lehetségesek. Ennek a rendelkezésnek nagy előnye az, hogy a számlán található összeg nem része a hagyatéknak, nem tárgya a hagyatéki eljárásnak és az öröklési illetéknek. A legtöbb pénzintézet a számlatulajdonos halotti anyakönyvi kivonatának bemutatása esetén, tehát a hagyatéki eljárás bevárása nélkül, a megjelölt személy számára lehetővé teszi a számla összegéhez való hozzáférést. Ennek hiányában a bank a számlatulajdonos halála miatt a hagyatéki eljárás végéig zárolná a számlát és akár a temetési költségek fedezése is nehézségbe ütközne.