Jelentősen nő a civil szervezetek támogatása

Az idei 7,7 milliárd forintról, jövőre 9,2 milliárd forintra nő a civil szervezetek közvetlen költségvetési támogatása – jelentette be a Miniszterelnökség civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten. Szalay-Bobrovniczky Vince, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által rendezett imareggelit megelőző sajtótájékoztatón közölte, hogy az idén további ötmilliárd forint pluszforrást jelent […]
Családbarát a 2020-as költségvetés Tiszafüreden

Elfogadta a város képviselő-testülete Tiszafüred 2020-as költségvetését. Ujvári Imre polgármester számolt be a részletekről.
„… köszönetet szeretnék mondani valamennyi munkatársamnak …”- Borbély Imre portré

Harminc éven át irányította a Benedek Gábor Városi Sportcsarnokot és szervezte Tiszafüred sportéletét a nyugdíjba vonuló Borbély Imre.
Átadták az Értékteremtő Közösségekért-díjat

Az Életjel Mentőkutyás egység és Nagyné Varga Ilona, a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Esély Szociális Közalapítványa igazgatója, a Szolnok Városi Civil Tanács elnöke kapta az újonnan alapított Értékteremtő Közösségekért-díjat. Az elismerést a Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át pénteken Budapesten. Gulyás Gergely elmondta: az elismeréssel szeretnék megköszöni egy nagyszerű közösség és egy nagyszerű személyiség hosszú éveken át tartó, […]
Horrorkaraván Kenderesen

A rendőrök horrorkaravánt szűrtek ki a közúti forgalomból Kenderesen – tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőrfőkapitányság. A Kisújszállási Rendőrőrs járőrei ellenőriztek Kenderes belterületén, a 4-es számú főúton 2020. február 13-án 5 óra körül egy román hatósági jelzésű járműszerelvényt. A rendőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy két külföldi férfi egy rakományrögzítő hevederrel vontatott egy motorhibás kisbuszt, amihez egy […]
Rézkábel tolvajok

A nyomozók elfogták azokat a férfiakat, akik rézkábelt loptak egy szolnoki telephelyről – írja a police.hu Egy szolnoki kft. telephelyére 2020. február 6. és február 13. között ismeretlen elkövetők bementek és onnan rézkábeleket loptak el. A nyomozók adatgyűjtést követően azonosították a 18, 29 és 30 éves elkövetőket, akiket elfogtak és előállítottak, majd gyanúsítottként kihallgattak. A rendőrök a […]
Nemzeti konzultáció: március közepén kapjuk meg a kérdőíveket

A kormánynak világos válaszai vannak az elmúlt hónapokban társadalmi vitákat kiváltó kérdésekre, ám ezek nemzetközi és hazai képviseletéhez komoly társadalmi felhatalmazásra van szüksége – ezzel indokolta a soron közvetkező nemzeti konzultációt a Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki a gyöngyöspatai romák kártérítési ügyét, a győri gyermekgyilkossággal kapcsolatos eljárást, a börtönbizniszt, valamint a bírók függetlenségének kérdését […]
Napközben felszakadozik a felhőzet

Szombaton gyakran zavarhatják meg gomolyfelhők a napsütést, említésre méltó csapadék azonban nem várható. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás. Hajnalra keleten, északkeleten többfelé párássá, ködössé válik a levegő. A legalacsonyabb hőmérséklet -3 és +3 fok között alakul, kora délután pedig 6-12 fokra készülhetünk. Tisza-tó: 2 °C. idokep.hu
Avar égett Karcagon

Mintegy hétszáz négyzetméternyi területen égett az avar tegnap délután Karcagon, a Déli utcában – írja honlapján a megyei katasztrófavédelem. A karcagi hivatásos tűzoltók két vízsugárral avatkoztak be, vízszállító gépjármű igénybevételével.
Szárazfű égett Újszász és Szászberek között

Több száz négyzetméternyi területen kapott lángra a száraz fű tegnap délután Újszász és Szászberek között – tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelem. A szolnoki hivatásos és a zagyvarékasi önkéntes tűzoltók vonultak a helyszínre, akik kéziszerszámokkal fojtották el a foltokban égő tüzet.
Kigyulladt egy autó műszerfala

Tűz keletkezett egy személygépkocsi műszerfalában tegnap reggel Mezőtúron, a Sugár úton – közölte a megyei katasztrófavédelem. A mezőtúri hivatásos tűzoltók egy vízsugárral avatkoztak be, illetve elvégezték az áramtalanítást.
Megújult a Nagykun és a Jász terem

A megyei közgyűlés soros ülése előtt ünnepélyesen átadták pénteken a Megyeháza felújított Nagykun és Jász termét február 14-én. Az avató ünnepségen dr. Berkó Attila megyei kormánymegbízott elmondta: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal a megyei önkormányzattal és a Szolnoki Szakképzési Centrummal szoros együttműködésben álmodta meg a muzeális jellegű felújítást. A tervezéstől a kivitelezésig jászok, kunok és szolnokiak […]
Jász-Nagykun-Szolnok a „legbaglyosabb” megye

Az erdei fülesbaglyot választották meg 2020-ban az év madarának, amelyből a legtöbb Jász-Nagykun-Szolnok megyében fordul elő – tájékoztatott a megyei kormányhivatal. Amint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának vezetője, dr. Nemes Gábor közölte: 16 település büszkélkedhet száz feletti egyedszámmal Magyarországon (Túrkeve, Kisújszállás, Karcag, Jászárokszállás, Tiszapüspöki, Törökszentmiklós, Szolnok, Dévaványa, Mezőtúr, Martfű, Kengyel, Szeged, Zaláta, […]
Hét végi útzár a szolnoki Zagyva-hídon

A szolnoki Nyáry Lőrinc Zagyva-híd Besenyszög felőli hídfőjénél lévő dilatációs szerkezet oly mértékben elhasználódott, hogy cseréjét forgalombiztonsági okokból soron kívül el kell végezni. A munkálatok miatt február 15. (szombat) 8 órától előreláthatólag 2020. február 16. (vasárnap) 16 óráig a műtárgy Besenyszög felőli oldalán félpályás lezárást vezetnek be, mely érinti a Besenyszög-városközpont forgalmi irányt is. A […]