Exit poll: Óriási győzelem, abszolút többséget szerzett a Konzervatív Párt

20191212johnson-boris

A brit Konzervatív Párt valószínűleg abszolút többséget szerzett az előrehozott nagy-britanniai parlamenti választásokon a választóhelyiségek zárásának pillanatában, csütörtök este közzétett exit poll eredménye szerint.

 A három legnagyobb brit hírszolgáltató médiatársaság, a BBC, az ITV News és a Sky News megbízásából az Ipsos MORI közvélemény-kutató cég által elvégzett felmérés szerint a Boris Johnson miniszterelnök vezette konzervatívok368 alsóházi mandátumot szereztek, 50-nel többet, mint a 2017-bentartott előző választáson.

Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnök kutyájával, Dilynnel együtt távozik egy londoni szavazóhelyiségből 2019. december 12-én, az előrehozott parlamenti választástok napjánFORRÁS: MTI/AP/KIRSTY WIGGLESWORTH

Ez azt jelenti, hogy Boris Johnson pártja óriási győzelmet szerezhet. A Konzervatív Párt frakciójának létszáma 86 fővel haladná meg az összes ellenzéki párt együttes frakciólétszámát.

Az abszolút többséghez minimum 326 képviselői mandátum kell.

Ennek következménye, hogy brexit szinte biztosan megvalósul, míg az eredmény óriási bukás lehet a Munkáspártnak.

A konzervatívok 1983 óta nem értek el ilyen jó választási eredményt.

Boris Johnson az exit poll által valószínűsített helyzetben viszont maga döntheti el, hogy milyen szoros viszonyrendszert akar kialakítani az EU-val. Johnson már a választás előtt bejelentette, hogy ha a Konzervatív Párt győz, még karácsony előtt ismét az alsóház elé kerül a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodás.

Origo

Share on facebook
Facebook
Share on google
Google+
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest

Futó záporok, zivatarok jöhetnek

Kedden a napos időszakokat újra az erősen megnövekvő gomolyfelhők zavarják majd meg, így több tájegységünkön elszórtan ismét kialakulhatnak átmeneti jelleggel futó záporok, zivatarok, egyes zivatarokat esetleg

Tovább »

Nem adta meg az elsőbbséget

Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Jászberény belterületén 2020. május 24-én 9 óra 30 perc körül – írja a police.hu. Haladása során – az Állj! Elsőbbségadás

Tovább »

Heti állásajánlat

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Karcagi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály aktuális állásajánlatai. Munka-és termelésvezető-munkavezető (Kisújszállás), Bolti eladó (Karcag), Éttermi felszolgáló (Kisújszállás), Szakács (Kisújszállás), Egyéb személy-és vagyonvédelmi

Tovább »