Átformálta a társadalmat a negyedik ipari forradalom

A kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Két hét múlva egy újabb évtized kezdetébe lépünk, és az elmúlt időszakot joggal lehet a digitális forradalom időszakának nevezni. A negyedik ipari forradalom – a digitalizáció, a mesterséges intelligencia és a robotok megváltoztatják a gazdasági ágak szerkezetét, a cégek szervezését és irányítását is.

A mai fiatal felnőttek már 7–8 éves korukban találkoztak a számítógépekkel és az egyéb okoseszközökkel, az internet világával, és mire a munkaerőpiac részévé váltak, már életük szerves részét képezte a digitális technológia. Az okoseszközök nemcsak a munkahelyek, de a hétköznapi élet szinte minden területén elterjedtek. Ma már szinte

mindent el lehet intézni online alkalmazások segítségével.

A digitális forradalom alapja az integrált áramkörök, a mikrochipek feltalálása volt. Ezt követte ezen eszközök meredek teljesítménynövekedése, valamint bevezetésük a termelés rugalmas automatizálásába. Kiépült egy világméretű kommunikációs hálózat – az internet. Fontos szerepe lett az úgynevezett „digitális javaknak”, azaz a szoftvereknek és a digitalizált információknak.

Átformálódott a társadalom

„Az internetet gyakorlatilag nem lehet túlértékelni” – mondta Muraközi Gergely informatikai szakértő a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. Hozzátette, az, amit az emberiség létrehozott ezen a téren, az szinte elképzelhetetlen lett volna korábban. A felhasználása pedig – például a közösségi médiumok megjelenése – jelentősen átformálta a társadalmat – fűzte hozzá.

Kiemelte, a közösségi oldalaknak köszönhetően gyakorlatilag eltűntek az emberek közötti távolságok, hiszen a nap bármely szakában, pár kattintással élő videós kapcsolatot lehet teremteni két ember között.

A kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Egyre kevesebb a közvetlen interakció

Ennek egyik eredménye, hogy ma már sokkal ritkább a közvetlen interakció az emberek között. Interneten keresztül beszélünk, tanulunk és vizsgázunk, és a munkahelyi megbeszéléseket is egyre többször az internet segítségével bonyolítják le – sorolta.

Arról is beszélt, hogy

az újabb és újabb technológiai újítások példátlan mértékű gyorsasággal értek el több millió felhasználót.

Példának említett egy olyan telefonra letölthető kereső játékot, amely tizenkilenc nap alatt ért el több mint 50 millió embert világszerte.

Megjegyezte, arról sem szabad elfeledkezni, hogy szinte hetente kerülnek a piacra újabb és modernebb eszközök, amelyeket van, aki szinte azonnal beszerez.

Néhány évvel ezelőtt csak merész tervnek tűnt, de ma már egyre gyakrabban találkozunk elektromos autókkal is, a szakemberek szerint pedig a tömeges elterjedésük is csak rövid idő kérdése.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Az elektromos töltőállomások hálózata egyre kiterjedtebb, ami azt jelenti, hogy egy-két éven belül egy család második autója valószínű, hogy elektromos fogyasztású lesz. Szintén karnyújtásnyira járunk attól, hogy a tömegközlekedés ma ismert formáját átvegyék a teljesen automatizált, vezető nélküli rendszerek.

További lehetőségeket rejt a digitalizáció

A digitális forradalom még nem zárult le, nagy lehetőségeket rejt például a robotok és a mesterséges intelligencia dinamikus fejlődése. Ez többek között áttörést jelenthet a mobilitásban, ezen belül pedig a tömegközlekedésben és az önvezető járművek területén.

idokep.hu

Share on facebook
Facebook
Share on google
Google+
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest