Posztumusz életműdíjat kap Puskás Ferenc

Puskás Ferenc. (Kép: vg.hu)

Posztumusz életműdíjat kap Puskás Ferenc a World Sports Legends Award díjátadó gálán.

A Puskás Akadémia honlapja szerint az idén negyedik alkalommal sorra kerülő monacói gálán – a szervezők közlése alapján – a kitüntetést a futballvilág legendája kapja, akinek a hazájában átadott nemzeti stadion is a nevét viseli, és akiről a FIFA éppen tíz esztendeje nevezte el az Év góljáért járó díjat.

A közlemény kitér arra is, hogy a díjat a jövő szombati gálavacsorán a Puskás család egyik tagja és Schmitt Pál olimpiai bajnok, korábbi köztársasági elnök veszi majd át.

A bejelentés után a felcsúti Puskás Akadémián tartott rögtönzött sajtótájékoztatón Szöllősi György, a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete elmondta, hogy az elmúlt években a díjazottak között volt például Mika Häkkinen, Jean-Marie Pfaff, Jutta Kleinschmidt, Osvaldo Ardiles, Giacomo Agostini, a most Puskásnak ítélt Posztumusz-díjat pedig legutóbb Ayrton Senna kapta.

Szöllősi hozzátette, a monte-carlói díjátadó helyszínén a felcsúti Puskás Intézet kiállítással is felhívja a figyelmet a világhírű magyar sportoló egyedülálló életművére, és az ünnepségre a helyszínre utazik Károlyi György, Magyarország párizsi nagykövete is.

„A hivatalos kiírás szerint a Posztumusz-díj a sportvilág legendás karriert befutó nagy bajnokainak vagy a sport területén tevékenykedő, világszerte ismert személyeknek jár” – mondta Szöllősi György. Jelezte, a WSLA kitüntetettjei sok esetben az autó és motorsport kiválóságai, ezért is nagy szó, hogy ezúttal a tizenhárom esztendeje elhunyt Puskás Ferencre esett a monacói szervezet választása.

Magyar Nemzet

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest

Továbbra is várják az ifjú alkotók munkáit

A koronavírus-járvány miatt szeptember 30-ig lehet benyújtani az Országos Tűzmegelőzési Bizottság alkotói pályázatának pályaműveit – írja a jasz.katasztrofavedelem.hu Az alkotásokat változatlanul személyesen, postai úton vagy

Tovább »

Gólzáporos mérkőzésen nyert a Szolnok

A Szolnok gólzáporos mérkőzésen 17-12-es győzelmet aratott a Miskolc együttese felett csütörtökön a férfi vízilabda Magyar Kupa harmadik fordulójában, a Margitszigeten. A sorozat első és második körös

Tovább »

Nem adta meg az elsőbbséget

Egy újszászi lakos közlekedett személygépkocsival Jászboldogháza belterületén 2020. augusztus 5-én 11 óra körül. A sofőr haladása során egy kereszteződésben balra kívánt kanyarodni, azonban  az „Elsőbbségadás

Tovább »

Augusztusi kánikula

Pénteken sok napsütésre számíthatunk, az időnként megjelenő felhőkből említésre méltó csapadék nem várható, legfeljebb az esti órákban fordulhat elő délkeleten néhol egy-egy gyenge futó zápor.  Az

Tovább »