A zaklatás kitörölhetetlen emléket hagy

A kormány is kiemelten kezeli a bűnmegelőzést
Fotó: GLX

Minden második gyermek érintett az iskolai bántalmazásban – hívta fel a figyelmet a Cartoon Network gyermekcsatorna, amely ötödik éve küzd a gyermekeket érintő — főként iskolai – erőszak ellen. A kampány során tájékoztató rajzfilmekkel, ismert véleményvezérek és olyan szervezetek, mint például a kormány által létrehívott Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács közreműködésével igyekeznek ráirányítani a figyelmet a problémára. Egyúttal arra buzdítanak: senki ne hallgassa el a vele történteket, merjen segítséget kérni, mert aki ver, az nem haver.

– Népszerű voltam, sok baráttal, amikor egyszer csak elromlott valami – kezdte a történetét Tabár Andrea az Aki ver, az nem haver elnevezésű iskolaierőszak-ellenes kampány tegnapi sajtóeseményén. A több mint százezres követővel rendelkező internetes véleményvezér őszintén beszélt arról, hogy kezdetben csak lelkileg bántották, végül testileg is, és ennek emléke máig nyomasztja.

– Nyolcadikos voltam, amikor egyik napról a másikra az osztály ellenem fordult, mert szerintük a hátuk mögött kibeszéltem őket. Erről persze szó sem volt, nem értettem, honnan veszik ezt. A tanárok közül sem mindegyik állt ki mellettem, még akkor sem, amikor az öltözőben megvertek. Hónapok teltek így, mire kiderült, az egyik legjobb barátnőmtől eredtek a pletykák, mert féltékeny volt rám – vallott könnyek között a fiatalok körében ismert lány a történtekről.

A bántalmazás körülvesz bennünket, kortól, nemtől, helyszíntől és szituációtól függetlenül, bárkivel és bárhol megtörténhet. Iskolában vagy játszótéren, otthon vagy akár az interneten is. Számos formája van: jelenthet lökdösődést, megfélemlítést, csúfolódást és kiközösítést. Az oka pedig lehet az, hogy valaki másként viselkedik, mint a többiek, néha pedig ennyi sincs, a bántalmazó pusztán a haragját, frusztrációját vezeti le azon, aki „kéznél van”. Kapás Boglárka, a kampány nagykövete szerint éppen ezért fontos, hogy a gyerekek ne szégyelljék a velük történteket, merjenek beszélni róla és segítséget kérni. A világbajnok úszó maga is érintett: őt annak idején azért bántották társai, mert más életet élt, edzésekre és versenyekre járt.

– Sajnos minden egyes kampány­nyitó sajtótájékoztatónak van egy szomorú és tanulságos apropója, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül. Ilyen annak a 11 éves fiúnak a története, akit néhány héttel ezelőtt az iskolából hazafelé egy osztálytársa bokszerrel súlyosan bántalmazott. Az elmúlt öt évben azért dolgoztunk, hogy utat mutassunk a gyerekeknek a zaklatás leküzdésére és terjesszük a zéró tolerancia üzenetét szerte a világban – fogalmazott Kiss Ágnes, a Cartoon Network magyarországi képviselője.

A gyerekcsatorna kampányához az elmúlt években számos közéleti személyiség és szervezet csatlakozott, a többi mellett idén a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal karöltve folytatják a munkát. – A kormány 2013 őszén fogadta el a Nemzeti bűnmegelőzési stratégiát, amelynek egyik alappillére, hogy a fiatalokat megóvjuk attól, hogy bűncselekmény áldozatává vagy elkövetőjévé váljanak – idézte fel Hatala József, a bűnmegelőzési tanács elnöke, kiemelve, hogy a felgyorsult, digitális világban mindkettőre nagyobb a kockázat.

A tanács elnöke arról is beszélt, hogy a bűnmegelőzési stratégia kidolgozásánál tudták, az ifjúsággal kapcsolatban hiányosak az ismereteik, ahogyan a gyermekekkel foglalkozó pedagógusok sem voltak naprakészek a megelőzés területén. – Számos képzést indítottunk, hogy az oktatásban dolgozók felismerjék és megfelelően kezeljék ezeket a helyzeteket, most pedig egy inter­aktív, online játékot készítettünk, amelyet minden hazai általános iskolába eljuttatunk, hogy kirekesszük az erőszakot az iskolák falai közül – mondta.

Magyar Nemzet

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest

Továbbra is várják az ifjú alkotók munkáit

A koronavírus-járvány miatt szeptember 30-ig lehet benyújtani az Országos Tűzmegelőzési Bizottság alkotói pályázatának pályaműveit – írja a jasz.katasztrofavedelem.hu Az alkotásokat változatlanul személyesen, postai úton vagy

Tovább »

Gólzáporos mérkőzésen nyert a Szolnok

A Szolnok gólzáporos mérkőzésen 17-12-es győzelmet aratott a Miskolc együttese felett csütörtökön a férfi vízilabda Magyar Kupa harmadik fordulójában, a Margitszigeten. A sorozat első és második körös

Tovább »

Nem adta meg az elsőbbséget

Egy újszászi lakos közlekedett személygépkocsival Jászboldogháza belterületén 2020. augusztus 5-én 11 óra körül. A sofőr haladása során egy kereszteződésben balra kívánt kanyarodni, azonban  az „Elsőbbségadás

Tovább »

Augusztusi kánikula

Pénteken sok napsütésre számíthatunk, az időnként megjelenő felhőkből említésre méltó csapadék nem várható, legfeljebb az esti órákban fordulhat elő délkeleten néhol egy-egy gyenge futó zápor.  Az

Tovább »