Telt házas előadást tartott Kunhegyesen Berecz András

November 29-én “Isten bolondja” címmel tartott előadást a város díszpolgára. A Kossuth-díjas előadóművész produkcióját hatalmas érdeklődés övezte, megtelt a városi művelődési központ színházterme. A művész több történetében is felidézte a kunhegyesi régmúltat, nem rejtette véka alá, hogy anyai ágon ő maga is kötődik a városhoz. Előadása végén állva tapsolt a publikum, majd névnapja alkalmából köszöntötték […]

Szupercellát fotóztak Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Délután 15 óra után nem sokkal egy szupercella volt megfigyelhető Karcag és Kenderes közötti 4-es főúton – írja a metkep.hu. Az év ezen szakaszában igen ritka jelenség, a szupercella felhőszakadás szerű esővel és jégesővel érkezett! Origo.hu

Posztumusz életműdíjat kap Puskás Ferenc

Posztumusz életműdíjat kap Puskás Ferenc a World Sports Legends Award díjátadó gálán. A Puskás Akadémia honlapja szerint az idén negyedik alkalommal sorra kerülő monacói gálán – a szervezők közlése alapján – a kitüntetést a futballvilág legendája kapja, akinek a hazájában átadott nemzeti stadion is a nevét viseli, és akiről a FIFA éppen tíz esztendeje nevezte […]

Light Friday Szolnokon

Láthatósági mellényekkel, lámpaszettekkel és fényvisszaverő karpántokkal várták a „vásárlókat” a Light Friday-en Jász-Nagykun-Szolnok megyében is. Az ORFK-OBB által meghirdetett Light Friday akcióra reggel óta folyamatosan várták az érdeklődőket Szolnokon, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság aulájába. A fiatal és az idősebb generáció tagjai is érkeztek a rendőr-főkapitányság épületébe, akik 0 forintért vihették magukkal valamelyik kiválasztott láthatósági eszközt. […]

Nyolcvan család kap támogatást Tiszafüreden

A téli rezsicsökkentést célzó intézkedésként idén 80 család kap egyszeri támogatást. Ennek mértéke 12 ezer forint, melyre az elektromos fűtési móddal rendelkezők jogosultak, akik korábban beadták ignyüket.

Baleset a 32. számú főúton

Egy személygépjármű és egy kisbusz ütközött Szolnok és Zagyvarékas között a 32. számú főút 65-ös kilóméterszelvényénél ma reggel. Az esethez a szolnoki hivatásos tűzoltók vonultak. A balesetet szenvedett gépjárművekbe 1- 1 fő szorult be. Az egységek kiérkezése előtt, az egyik bajbajutottat sikeresen kiemelte a helyszínen jelenlévő jászalsószentgyörgyi önkéntes tűzoltó. A másik főt a tűzoltók feszítővágó […]

Őszi munkák Karcagon

Az őszi munkákkal a szokásos menetrend szerint haladtak annak ellenére, hogy nagyon jó idő, nyári napok voltak még most is. Az előkészítő munkákat elvégeztek, a kertészetben be kellett takarítani a növényeket, majd elvégezték az őszi mélyszántási munkákat. A köztereken lévő fákon is megindult a lomvesztés, nagy mennyiségű lombozatot kell összeszedni, ami jelenleg is tart. Itt […]

Markáns lehülés jön

Szombaton egy hidegfront hoz lehűlést, keleten néhol zápor, északkeleten esetleg futó hózápor alakulhat ki, máshol naposabb idő valószínű. Az északnyugatira forduló szelet élénk, erős lökések kísérhetik. A legmelegebb órákban csupán 4-9 fokra van kilátás. Tisza-tó: 8 °C. idokep.hu

5 alkalom és ok az ajándékozásra

Az ajándékozás nem új keletű dolog. Már az ókorban is megajándékozták egymást az emberek, sőt már az ősember is tudta, ha ad valamit a másik személynek, akkor azzal örömet tud okozni. Persze ez még akkor nem volt tudatos cselekedet, hiszen többnyire valamilyen élelmet „ajándékoztak” egymásnak, de őseinket már egy apró gesztus is hihetetlenül boldoggá tette. […]