Traktorlopásért felel majd a jászberényi férfi

Traktort lopott egy jászberényi gazdaságból. A rendőrök elfogták.

A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. Ismeretlen személy 2019. augusztus 29-én 13 óra körül egy jászberényi gazdasági társaság szerelőműhelyébe bement, majd onnan egy traktort tulajdonított el.

A bejelentést követően a rendőrök haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést, valamint az ismeretlen felkutatását. Az ügyben végzett nyomozati munka eredményeként, valamint a beszerzett kamera felvételek alapján a nyomozók megállapították, hogy a lopást B. János jászberényi lakos követte el, aki korábbi munkáltatójától tulajdonította el a traktort. A férfi a nyitott járműbe beült, és azt a benne lévő kulccsal beindította. Ezt követően azzal egy lakatlan tanyára hajtott, majd elrejtette. Értékesíteni már nem volt ideje, mivel a rendőrök elfogták.  

A nyomozók a tolvajt előállították, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették.  Az eltulajdonított traktort a Jászberényi Rendőrkapitányság munkatársai a férfitól lefoglalták, majd a tulajdonos részére visszaadták.

A Jászberényi Rendőrkapitányság munkatársai a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.

police.hu

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights