Borús idő várható az első októberi hétvégén

Illusztráció. (Kép: hirado.hu)

Pénteken még sok lesz a napsütés, de aztán többfelé beborul, és záporokra kell készülni. A maximumok egyre inkább 15 fok körül, többfelé alig 10 Celsius-fok felett alakulnak – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

Pénteken napközben gomolyfelhős, napos idő várható csapadék nélkül, majd a késő délutáni, esti óráktól felhősödés kezdődik nyugat felől, és ott már kisebb eső is előfordulhat. A leghidegebb órákban általában 1–6 fok lesz, de főként a középső országrész szélvédett vidékein gyenge légköri fagy is előfordulhat, talaj menti fagy pedig többfelé valószínű. Napközben 14–18 fokig melegszik a levegő.

Szombaton többfelé várható eső, zápor. Nagy területen megélénkül, majd késő délutántól – a keleti országrész kivételével – helyenként megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet 4–10, a maximumhőmérséklet 11–17 fok között várható.

Vasárnap északkeleten szórványosan, másutt helyenként várható kisebb eső, zápor. A szél élénk vagy erős lesz, majd estére mindenütt mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb hőmérséklet 4–10, a legmagasabb 11–16 fok között várható – olvasható az előrejelzésben.

hirado.hu

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest

A rezsicsökkentés nem ütközik az uniós jogba

Magyarország sikeresen megvédte a rezsicsökkentés eredményeit az Európai Bizottsággal folytatott vitában. Az Európai Bíróság fennmaradt kifogása a rendszerhasználati díjakat megállapító hivatali döntéseket követő hatékony jogorvoslati

Tovább »

Egyre több SZEM „figyel” Karcagon

A karcagi polgárőrök rendszeresen járőröznek a város kül- és belterületén. A polgárőrökkel már egyre több középiskolást is láthatunk, akik a közösségi szolgálat kötelező óráit töltik

Tovább »

Elhunyt a karcagi származású festőművész

Életének 85. évében, hétfőn elhunyt Kátai Mihály György Munkácsy-díjas festőművész, tűzzománc-készítő, szobrász, keramikus, író – közölte a művész felesége, Kátainé Szilvay Ingrid. Kátai Mihály György

Tovább »