Befejezték a Zöldfa úti óvoda felújítását

Kép: infoKarcag

Pályázati forrásból egy év alatt kívül-belül megszépült a karcagi Madarász Imre Egyesített Óvoda Zöldfa úti Óvodája.

Szeptember óta már a csodaszép óvodában töltik napjaikat a Zöldfa úti óvodások. Most a város vezetői: Dobos László polgármester, Gyurcsek János és Kovács Szilvia alpolgármesterek, dr. Fazekas Sándor és F. Kovács Sándor országgyűlési képviselők, a képviselő-testület tagjai: Szepesi Tibor, Pánti Ildikó, Nagyné László Erzsébet, Molnár Pál, dr. Kanász-Nagy László, Karcagi-Nagy Zoltán és a társintézmények vezetői is megnézhették az óvodát a tervező, a beruházó, a kivitelező képviselőinek jelenlétében. A megújult negyven éves épület három csoportjában 66 óvodás jár, akik közül most néhányan műsorral köszöntötték a megjelenteket. Köszöntőt mondott dr. Fazekas Sándor és F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő, Dobos László polgármester és a megújult óvodát, mely minden tekintetben energiatakarékos is Gulyás Ferencné intézményvezető mutatta be és köszönte meg az önkormányzatnak, a képviselőknek az odafigyelést az óvodákra, hiszen az elmúlt években a város óvodái megszépülhettek, korszerűsödtek, bővültek.

infoKarcag

Share on facebook
Facebook
Share on google
Google+
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest

Ittasan balesetezett Tiszafüreden

A Tiszafüredi Rendőrkapitányságon eljárás indult járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 30 éves egyeki lakos ellen – írja a police.hu. A férfi

Tovább »