Szeptember 9-én négy óráig adhatták le ajánlásaikat az önkormányzati választásokon induló képviselő- és polgármesterjelöltek a Helyi Választási Irodákban.
Az aláírások összesítése után biztossá vált, hogy Tiszafüreden a beígért ellenzéki összefogás helyett az Együtt, Egymásért, Jövőnkért Egyesület külön polgármesterjelöltet és képviselőjelölteket állít, így a jelenlegi polgármesternek, Ujvári Imrének két ellenzéki kihívója lesz.
A napokban megjelent egy közlemény az Együtt, Egymásért, Jövőnkért Közhasznú Egyesület közösségi oldalán, melyben a szerző, az egyesület polgármesterjelöltje, Tóth Imre leírja, hogy a helyi ellenzéki összefogás egyik képviselőjelöltjének rokona zsarolással próbálta rávenni a visszalépésre.
A szerző közleményében felidézi, hogy a zsaroló tevőleges közreműködésével – évekkel korábban – majdnem elkövettek egy kisebb kihágást. Most ezzel próbálta meg visszalépésre kényszeríteni az összefogás képviselőjelöltjének rokona.
„Az ismerősöm, aki az ún. összefogás képviselőjelöltjének közeli hozzátartozója, megbeszélésre hívott, ahol azt mondta, mivel világossá vált számukra, hogy nem a Fidesz zsarolásának hatására indulok el és ők sem tudnak jobb belátásra bírni, amennyiben nem lépek vissza, nyilvánosságra hozza ezt az esetet, mintha ahhoz nekik semmi közük nem volna.”
Az egyesület polgármesterjelöltje hozzátette, hogy a zsarolásnak nem kíván engedni és megtette a jogi lépéseket.
A teljes közleményt itt olvashatja.