Nagykunkapitányi-ház lett a kunmadarasi Kossuth-ház

Az egykori kunmadarasi Kossuth-házat nagykunkapitányi-házzá, tájházzá átalakította át az önkormányzat és a Kunmadarasi Honismereti Egyesület. A felújított épületet pénteken adták át a nagyközönségnek.

Laczkó Tóth Bertalanné egyesületi elnök köszöntőjében elmondta, ebben a nagykunkapitányi kvártélyházban többször járt Kossuth Lajos, s 25 évvel ezelőtt neki is emléket állított dr. Ötvös László református lelkész a Kossuth-ház megnyitásával. Most az akkori kiállítást újragondolták, s az 1985 óta népi műemlék épületben az alapgyűjteményt egységesítették, kiegyezés korabeli nagykun módos gazda házát alakítottak ki a szobában, a konyhában, s a kisszobában emléket állítottak jeles kunmadarasiaknak és Kossuthnak.

F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő gratulált az egyesületnek és az önkormányzatnak a hagyományőrzés támogatásához. A felújított kiállításon a következő generációk is megismerhetik a település múltját, az 1800-as évek elején épült házban, amely a Nagykunság gazdag történelmének egy fontos darabja is mint népi műemlék. Erre a gyönyörű épületre nemcsak a kunmadarasiak, hanem a környékbeliek is büszkék lehetnek, hiszen a Nagykunság történelmének egy kicsi szelete, ahol még Kossuth Lajos is megszállt itt.

A kiállítás külön értéke, hogy közösen készítették el, hiszen mindenki hozta azt a féltve őrzött régiséget, családi ereklyét, aminek otthon lehet, hogy már nem volt helye, de itt egy kiállítótérbe került, s ha egy fiatal jön, annak újdonságként, a megtestesült történelemként jelenik meg, aki idősebb, annak pedig régi emlékeket idéz fel – fogalmazott a képviselő

infoKarcag

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights