Kicsit távolabb a megszépült óvodától – talán kétszáz méterre – megújult a környék kis játszótere, kijavították a mellette lévő kosárpálya kerítését, oda új kosárgyűrűket is fölszereltek.
A játszótér csúszdája, mérleghintája, hintája és homokozója értő kezek nyomán szebb lett, de a Tisza parkból idehozott kis hajó-csúszda sem maradt ki a csinosításból.

A játszótér építés-felújítás már hosszabb ideje tart a városban, a következőkben, még az idén a Széchenyi lakótelepen a Botár úti és a Malom úti játszótereket keresik majd föl a szakemberek. A városban ötvenkét játszótér van, városrészenként egy nagyobb és több kisebb.
A Moha, a Mátyás király, a Tiszaliget és Gerle út vadonatúj játszóterekkel gazdagodik majd jövő tavaszra, erre egy programon belül 160 milliót költenek majd ezekre.
iSzolnok