Az önkormányzati választást október 13-ra írta ki Áder János köztársasági elnök. Szalay Ferenc immár negyedik ciklusát tölti Szolnok polgármestereként, joggal vetődik föl a kérdés: mit tervez, folytatni szeretné-e a megkezdett munkát?
– Szűk egy évvel ezelőtt Orbán Viktor miniszterelnök a Béres gyógyszergyár új csarnokának átadásakor felkérte önt a folytatásra. Meghozta azóta a döntést?
– Igen, meghoztam, s mivel Orbán Viktor mellett a szolnoki Fidesz-tagság is engem javasolt, így vállalom újra a megmérettetést. Ha a miniszterelnök személyesen kéri fel az embert a munka folytatására, annak azért is van komoly jelentősége, mert ezzel a támogatásáról biztosított engem, s rajtam keresztül Szolnokot is. Úgy hiszem, erre nem lehetett nemet mondani.
– Sikeres időszakot tudhat maga mögött polgármesterként, s ahogyan a város fejlődését figyeljük, évről évre nagyobb léptékű beruházások érintik Szolnokot. Folytatható ez a kedvező tendencia?
– Négy polgármester ciklus tapasztalata mondatja velem, hogy soha nem lehet elégedett az ember, mert mindig van feladat. Aki régóta vár az utcája felújítására, az másként látja Szolnokot, mint az, akihez elértek a munkagépek. Ettől függetlenül látnunk kell, hogy Szolnok hatalmasat lépett előre gazdasági téren, bőséggel vannak munkahelyek, s a régóta várt nagy infrastrukturális beruházások is elértek bennünket.
– Még 2010-ben, az akkori választások előtt mondta azt az egykori kiváló szolnoki üzletember, Csepeli Lajos, hogy ez a városvezetés megérdemel még néhány ciklust, mert van koncepciója, amit végre akar és tud hajtani. A végére ért ennek a nagy munkának?
– Csepeli Lajos véleménye nem csupán azért volt fontos, mert ő az üzleti életben is bizonyította tudását és szakértelmét. Be kell valljam, jó volt hallani, hogy Szolnok meghatározó gazdasági vezetője is úgy látta: jó az irány, amit kitűztünk. Csepeli Lajos tanácsaira, iránymutatásaira mindig számíthatott a város vezetése, nagy veszteség, hogy ő már nem lehet közöttünk. Nincs még vége ennek az útnak, de örülök annak, hogy egyre látványosabbak az eredmények.
– Egy várost építeni nem lehet egy-két ciklus alatt, s az elkezdett munka többnyire csak később érik be. Hol tart most a 2006-ban elkezdett fejlesztés-sorozat?

– Ott kezdtük, hogy adósságoktól terhelt, fejlesztési koncepciók nélküli várost vettünk át Radócz Zoltánéktól. Egyébként Radócz úr vezérletével 1,7 milliárd forintért elkótyavetyélték a város ingatlanvagyonának jelentős, folyamatos bevételt hozó részét! Így azoktól az üzlethelyiségektől is megszabadultak, amikből azóta több mint hárommilliárd forint bevételünk lett volna! Ezt dobták ki az ablakon! A szocialista kormányok ráadásul tovább növelték a terheinket, s ha fejleszteni akartunk, ahhoz újabb hiteleket kellett fölvennünk. Mára ott tartunk, hogy nincs egy fillér adósságunk sem, a költségvetésünk kiegyensúlyozott, évente sokszáz millió forintot tudunk elkülöníteni a beruházásaink önerejeként. A másik nagy feladatunk a gazdaság rendbetétele volt. Aggasztó munkanélküliséggel küszködtünk, mely a válság idején a 11 százalékot is meghaladta. Ma városszerte a munkaerőhiány jelent kihívást, s ez azért igen nagy különbség! A szolnoki cégek erősödnek, folyamatosan nő az adóbevételünk, ráadásul hamarosan elér bennünket az M4-es, ami tovább erősíti a szolnoki gazdaságot. Ezek az alapok, ehhez igazodik minden, a kultúra, a sport, az intézményi fejlesztések, az utak, járdák építése.
– M4-es, új Tisza-híd szandai elkerülővel, új fürdők, csak néhány a közeli jövő nagy beruházásaiból. Igen mozgalmasnak ígérkeznek az előttünk álló évek.
– Ezért van kiemelt jelentősége annak, hogy mennyire fontosak a korrekt, jó kormányzati kapcsolatok. Az M4-es soha nem látott közelségbe hozza a fővárost, utat nyit a befektetők előtt. A második belvárosi Tisza-híd alapvetően rajzolja át Szolnok közlekedését, felértékel városrészeket, s persze a legfontosabb: a közlekedési gondjaink jelentős részét megoldja. A MÁV Strand pár hónapon belül elkészül, a ligeti fürdőkomplexumtól a RepTárral és a Művésztelepi építkezéssel együtt azt várjuk, hogy komoly gazdasági tényezővé teszi Szolnokon a turizmust.
– Milyen Szolnokot tudna elképzelni öt év múlva? – Azt gondolom, az elmúlt időszakot is nézve az eddigi legtöbb feladatot tartogatja az előttünk álló ciklus, egy olyan időszakban kell szervezetten, tudatosan és megfelelő kormányzati támogatással dolgoznia a városvezetésnek, ami hosszú évtizedekre, akár évszázadra is meghatározhatja Szolnok sorsát. Ki kell tudnunk használni az M4-es útban rejlő előnyöket, s a megerősödő gazdasági alapokkal nagy léptékkel folytathatjuk Szolnok építését, szépítését. Ez a feladat nagyszerű kihívás, s egyben megtisztelő lehetőség, bízom benne, hogy ehhez a szolnokiak támogatását újra megkapom.
iSzolnok