A Facebook elismerte, hogy lehallgatta egyes felhasználók beszélgetéseit

Illusztráció. (Kép: Magyar Nemzet)

Elismerte kedden a Bloomberg hírügynökségnek küldött közleményben a Facebook, hogy korábban – saját állítása szerint a felhasználók engedélyével – lehallgatott bizonyos beszélgetéseket, amelyekről leiratot is készített.

„Akárcsak a Google és az Apple, a múlt héten mi is felhagytunk azzal a gyakorlattal, hogy a beszélgetésekről készült hangfelvételeket emberekkel hallgattatjuk meg” – tudatta a közösségi oldalt üzemeltető amerikai vállalat.

A Facebook hosszú ideig váltig állította, hogy nem hallgat bele a felhasználók beszélgetéseibe az oldalon keresztül működő Messenger applikáción keresztül, hogy pontosabban tudják célba juttatni a hirdetéseket. Tavaly tavaszi kongresszusi meghallgatásán maga Mark Zuckerberg, a vállalat alapítója és vezetője is tagadta, hogy a cég belehallgat a beszélgetésekbe.

„Önök olyan összeesküvés-elméletről beszélnek, hogy mi figyeljük, hogy mit vesznek fel a mobiltelefonok mikrofonjai, amit aztán hirdetési tevékenységhez használunk fel” – hangoztatta a milliárdossá lett Zuckerberg. „Mi nem csinálunk ilyet” – állította.

A Facebook később pontosította, hogy csak akkor férnek hozzá a mobiltelefonok mikrofonján keresztül bonyolított beszélgetésekhez, ha erre a felhasználók kifejezetten engedélyt adnak.

A Bloomberg jelentése szerint a felvételeket mesterséges intelligencia segítségével számítógépek alakították írott szöveggé, és a Facebook alvállalkozók százainak fizetett azért, hogy a leiratok pontosságát ellenőrizzék, amihez meg kellett hallgatniuk a felvételeket, amelyeket a vállalat anonimizált. A Bloomberg azt írja, hogy a leiratokat kezelő munkatársak aggodalmukat fejezték ki munkájuk etikai vonatkozásai miatt, mert sem a felvételek eredetét, sem a felhasználásuk célját nem ismerték. A pénzügyi hírügynökség jelentése szerint a Facebook arról nem adott tájékoztatást, hogy a vállalat mit kezd a hangfelvételekkel.

Hasonló gyakorlatot a digitális asszisztenseket kínáló Amazon, Google és Apple is alkalmazott, ám az elmúlt hetekben a Google és az Apple is tudatta, hogy felhagytak a hangfelvételek készítésével. Az Amazon pedig lehetőséget biztosít ügyfeleinek arra, hogy kikapcsolják az Alexa nevű mesterséges intelligenciával folytatott beszélgetéseik felhasználását.

Magyar Nemzet

Share on facebook
Facebook
Share on google
Google+
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest

Mártír megemlékezés Karcag on

A Karcagi Izraelita Hitközség vezetősége nevében a temetőben tartott mártír megemlékezésen Csillag Barnabás elnök köszöntötte Deutsch László főrabbit, Szilágyi Gábor kántort, F. Kovács Sándor országgyűlési

Tovább »

Százhússzal ment Szolnokon

Hét óra alatt 100 sebességtúllépést rögzítettek Szolnokon. A Szolnoki Rendőrkapitányság munkatársai sebességellenőrzést végeztek Szolnok belterületén 2020. július 4-én. A rendőrök hét óra alatt bemértek 100

Tovább »