Szolnok arca is lehet Gaál Tímea

A városházán fogadta és köszöntötte Szalay Ferenc, Szolnok polgármester Gaál Tímeát, a Miss World Hungary szépségverseny első udvarhölgyét. Az ifjú hölgy Szolnokról indult és most is sok szál köti ide az ifjú, sudár és csuda szép hölgyet, leginkább persze a család. Édesapja egy ismert vendéglő tulajdonosa a megyeszékhelyen.

A modellként is dolgozó, szlavisztikából és oroszból tavaly diplomázott lány arról beszélt, hogy volt már némi gyakorlata a színpadi mozgást, a megszólalást illetően, hiszen már korábban is elindult egy-két hasonló versenyen. A két hetes fölkészítő tábor nagyon kemény munkát jelentett, percre beosztott idővel, gyakorlással, állandó készenléttel. Mint mondta: megérte.

Kép: iSzolnok

Az elkövetkező időkben lesznek kötelezettségei a szépség szakmában, de nem szeretné elhanyagolni a már megkezdett, a rászorulókat segítő jótékonysági tennivalóit sem és persze folyamatosan akarja magát képezni, tudását gyarapítani, miközben műszempilla készítéssel is igyekszik “forrást” teremteni mindennapjaihoz.

Szalay Ferenc polgármester már jóval korábban is találkozott a szép leánnyal, amikor a termete szerint nagyon is hozzáillő kosárlabdát is beiktatta teendői közé gyermekkorában. Most fölvetődött, hogy ha egyéb szerződései, kötelezettségei azt lehetővé teszik, akkor esetleg a város arcaként szívesen munkálkodnának együtt, hogy Szolnok nevét ezen a területen is népszerűsíthesse, ismertebbé tegye.

A rövid találkozón a polgármester apró ajándékkal és virággal köszöntötte a tiaráját is bemutató, a Miss World Hungary szépségversenyen második helyezést elért Gaál Tímeát.

iSzolnok


Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights