Dobos László polgármester elmondta, hogy a korábbi évek megkezdett munkáinak folytatása a jelenlegi.
A Városháza mögötti területen járdaépítés kezdődött, ahol térköves járda kialakítására kerül sor egészen a szervizútig. A polgármester arról is beszámolt, hogy hamarosan elindul a Kertész József úton, a Kacsóh utat a Kossuth térrel összekötő járdának a felújítása is, ahol a jelenlegi úgynevezett „járdátlan” oldali rész lesz térkövezve.
-A projekt egy 32 millió forintos beruházás, amely nagyon hasznos befektetés, a térköves járdák időtállósága és esztétikussága miatt is. A munkálatok befejezésének várható időpontja a kivitelezők lendületét figyelembe véve, a nyár végére várható-fogalmazta meg a polgármester.
Dobos László azt is elmondta, hogy nemcsak ennek a szakasznak a felújítására kerül sor, hanem több járdaszakasz is megújul majd, ugyan nem térköves, hanem aszfaltos megoldással. Ez mintegy 57 millió forintos összköltséget tartalmaz majd, amiből 40 millió forint pályázati pénz és 17 millió forint pedig önkormányzati önerőt foglal magába.
-Az önkormányzati önrész az alépítmény elkészítését teszi lehetővé. Továbbá az is elmondható még, hogy a nyolc egyéni választókörzetben hasonló nagyságrendű járdaszakaszok lesznek felújítva olyan módon, hogy ott már a lehető legmodernebb megoldással lesz a járdának egy térkőből kialakított széle is, az aszfalt csúszás mentessége miatt. Tehát elmondhatom, hogy nagyon komoly járdaépítési munkálat vette kezdetét a városban-fogalmazta meg a városvezető.
infoKarcag