Erzsébet tábor volt a Fiumei úti iskolában

Egy héten át tartott és majd’ másfél száz gyerek vett rajta részt, zömében az ifjabbak közül. Hogy miért szeretik a gyerekek a Fiumei úti iskola kínálta nyári tábort? A harminc esztendeje az iskolában dolgozó Rusvai Károly igazgató szerint ez érthető.

-Több féle témában zajlanak a foglalkozások, így például önismeret és kézművesség, honismeret és környezettudatosság szerepel a többi között a kínálatban. Semmit nem kell véresen komolyan venni, hiszen a “bedolgozó” tizennégy kolléga igyekszik mindenféle játékos formát kitalálni és ez szinte mind résztvevő számára sikeres.

A Fiumei úti iskola pályázott az országos keretre és nyertek, így csupán ötszáz forinttal kellett volna hozzájárulni a szülőknek az egyhetes táborhoz.

-Még ezt sem kellett kifizetni – így a direktor -, hiszen azt meg a tankerület kasszája állta.

A foglalkozásokat koncertek látogatása, mozi, egész napos kirándulás követte, így azután a szerzett ismeretek nem okoztak gondot a gyerekeknek.

-A hasznos ismeretek mellett a játék és a közösen eltöltött szabadidő közelebb hozta egymáshoz a gyerekeket, de ebben az oldottabb légkörben a tanítók, tanárok is jobban megismerhették a gyerekeket, ami kölcsönös volt. Ezt a tanévben is kamatoztathatják, mert a jó kapcsolat megmarad – mondja Rusvai Károly. – Ezt tapasztalhattuk már korábban is, hiszen ez a harmadik alaklom, hogy a tábort megszervezhettük.

iSzolnok

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights