35 kamionnyi üzenet

Kép: police.hu

Az egész országba, sőt Európába is eljutnak a baleset-megelőzési üzenetek Szolnokról.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Balesetmegelőzési Bizottság ”A kampányt oda kell vinni, ahol a tragédiák történnek!” alapgondolatot követve egy újszerű, – információink szerint – országosan is egyedülálló kezdeményezébe kezdett.

A bizottság felkérte a szolnoki Magiszter Alapfokú Művészeti Iskola tanulóit, akik már korábbi megelőzési projektek kapcsán is bizonyították kreativitásukat, hogy készítsenek olyan rajzokat, képeket, amelyek alkalmasak arra, hogy mind az érzelmekre, mind az értelemre hassanak a közlekedők körében. A szervezők a balesetek csökkentése érdekében megfogalmazott, képekbe zárt üzeneteket – annak érdekében, hogy minél több közlekedőhöz eljuthassanak – kamionok oldalára, illetve hátuljára helyezték fel. Ehhez önzetlen vállalkozókat kerestek és találtak Szolnokon és Tiszaföldváron, a BI-KA Logisztika Kft. és a Nagy és Társa Kft. személyében.

Jelenleg 35 üzenettel ellátott kamion szeli át Magyarországot és járja be Európa közútjait a fuvarozási vállalkozások járműveinek segítségével.

A szervezők természetesen szeretnék, ha a kampányhoz és a kezdeményezéshez minél többen csatlakoznának országszerte. Erről tartottak kihelyezett sajtótájékoztatót 2019. július 17-én Szolnokon. A tájékoztatón jelen volt Óberling József rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályvezetője, aki beszédében kiemelte, hogy a közlekedésbiztonság nemcsak a hatóságok, hanem mindannyiunk, minden közlekedő közös ügye. A projekt létrejöttéről és elemeiről, az alkotó diákok és a közreműködő vállalkozások képviselőinek jelenlétében, Kosztyó Gábor rendőr alezredes beszélt. Elmondta, hogy mindenhonnan várják a csatlakozni kívánó fuvarozók jelentkezését, és továbbra is várnak hasonló alkotásokat, képet, rajzokat, hogy bővíthessék a kínálatot.

Hiszen közös az érdek, hogy mindenki hazaérjen!

A részletekről pontosabb információt a JNSZ MRFK Megyei Balesetmegelőzési Bizottság facebook oldalán találnak.

hirado.hu



Share on facebook
Facebook
Share on google
Google+
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest

Tizennégy hektár égett le

Tegnap balesetek és tűzesetek egyaránt történtek megyénkben, utóbbiak közül két – szántóföldön történt – esemény emelkedett ki. Villanyoszlopnak ütközött és oldalára borult egy kisteherautó tegnap

Tovább »

Folytatódik a Kun-Mediátor per

A 2020. július 7-ére kitűzött tárgyalási napon iratok ismertetésére került sor. Az ún. Kun-Mediátor ügyben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás, jogosulatlan

Tovább »

Hidegfront vet véget a kánikulának

Szombaton napközben egy hidegfront érkezik északnyugat felől, így délután nyugaton, északnyugaton és néhol északon záporok, zivatarok már kialakulhatnak, majd este, éjjel egyre többfelé számíthatunk záporokra, zivatarokra.

Tovább »