Mostantól új helyen, a hét emeletes épület földszintjén veszik le a vért a páciensektől a szolnoki Hetényi Géza Kórházban. A CT és MR korábbi területén kialakított helyiségeket szerdán adta át dr. Bene Ildikó megbízott főigazgató és Szalay Ferenc polgármester.
Amint azt dr. Bene Ildikó elmondta, a fejlesztés alapja az az ötmillió forintos támogatás, melyet Szolnok város önkormányzatától kapott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet. Ezt az összeget saját forrással egészítették ki, így sikerült korszerű, kényelmes környezetet teremteni a kórházi vérvételekhez. Ezzel a korábbi vérvételi helyek megszűnnek, s egységesen az újonnan kialakított színvonalas, modern helyiségekben veszik le a vért. A fejlesztés új eszközök beszerzését is lehetővé tette, növelve ezzel az ellátás színvonalát.
A héten ez már a második alkalom, amikor egy örömteli fejlesztésről számolhatunk be az intézményben – utalt a polgármester arra, hogy két nappal korábban az önkormányzat által adományozott és a betegszobákban felszerelt klímaberendezéseket tekintette meg Szalay Ferenc. Kiemelte, hogy az elmúlt években, közel 14 milliárdos forrásból gyakorlatilag új kórház épült az intézet területén és azóta is folyamatosan a fejlesztések. A Szolnok Hazavár program egyik legaktívabb partnere a kórház, hiszen nagyon sok fiatal szolnoki rezidenst csábítanak haza tanulmányaik befejeztével Szolnokra.
Szalay Ferenc szólt arról is, hogy tervezik a vérvételi helyek bővítését a Széchenyi lakóteleppel és Szandaszőlőssel, hogy ne kelljen a pacienseknek beutazni a városközpontba, illetve körvonalazott egy elképzelést is, mely szerint a város lakást biztosítana orvosoknak – erre a honvédségtől visszakapott lakások teremthetnének lehetőséget. A polgármester Semmelweis nap alkalmából köszönetet mondott az egészségügyben dolgozóknak helytállásukért, színvonalas munkájukért.
Az átadáson számok is elhangzottak: a kórház laborjában naponta átlagosan 260 páciens fordul meg, a rendelőintézetben további hatszáz, míg a megyéből beküldött vérmintákkal együtt mintegy ezerkétszáz páciens vérmintáját elemzik a szakemberek.
A most átadott vérvételi helyeknek köszönhetően megszűnik tehát a kórházban a szűkös, levegőtlen folyosókon való hosszas várakozás, és immár megfelelő feltételek mellett kerül sor a vizsgálatokhoz szükséges vizsgálati anyagok levételére – írja a szolnok.hu.