Sportos gyereknapra várta a Déryné Kulturális Központ a Liget úti Sportpályára a gyerekeket és felnőtteket.
Szepesi Tibor igazgató és F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő köszöntő szavai után Kátainé Nyakó Edit gyógytornász vezetésével bemelegítő torna volt, hogy ne sérüljön meg senki a versenyfeladatok közben.
Ezt követően több helyszínen zajlottak az események. A sportpálya előtti füves részen a Mi leszek ha nagy leszek – bemutató keretében mezőgazdasági gépekkel – kombájn, traktor – , kukásautóval, rendőr- és tűzoltóautóval ismerkedhettek a gyerekek.
A focipálya melletti sátor alatt kézműves foglalkozások, kun hímzés, csillámtetoválás, papírhajtogatás volt, a kórház munkatársai pedig egészségügyi szűréseket végeztek. Az osztályközösségeknek volt népi ételek főzőversenye, apukák, anyukák ragadtak fakanalat és főztek jellegzetes karcagi ételeket.
Eközben a pályán zajlott az akadályverseny, a banyafutás, a bombázó bajnokság, volt népi játszótér ügyességi játékokkal, légvár, pónilovaglás, de a szelektív gyűjtést is népszerűsítették.
A Bringa Akadémia pedig kerékpáros ügyességi versenyt tartott a gyerekeknek.
infoKarcag