A Hableány hullámsírjához érkezett a Clark Ádám úszódaru

A Clark Ádám úszódaru átért sikeresen mind a Margit, mind az Árpád híd alatt. Újraindult a forgalom a lezárt hidakon.

Jasenszky Nándor, a TEK társadalomkapcsolati osztályvezetője a Margitszigeten tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy 15 óra körül a Clark Ádám úszódaru várhatóan a Hableány hullámsírjának a helyszínére érkezik. Továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy a hajóroncs összetörik a kiemeléskor. Megtörténhet az is, hogy jövő héten tudják kiemelni a roncsot. A szlovák vízügy beavatkozott a Duna vízszintjének a csökkentésébe, hogy a hajódaru biztonságosan áthaladjon a budapesti hidak alatt.

A műszaki egyetem mérnökeinek számítása alapján négy, drótkötélheveder kell a szerencsétlenül járt Hableány hajó kiemeléshez

– jelentette be Jasenszky Nándor.

a margitszigeti sajtótájékoztatón közölte: a kiemelés akár szombaton vagy vasárnap megkezdődhet. A Clark Ádám rögtön munkába áll, amint a búvárok átvezetik a hevedereket a hajó alatt.   Egy hevedert a hajó elején, kettőt középen a gépház alatt, ahol a legnagyobb a veszélye annak, hogy a hajó kettétörik, egyet pedig a tat alatt vezetnek át. Egy-egy heveder hat 32 milliméter átmérőjű drótkötélből áll össze, az elején és a végén pedig úgynevezett vezetőköteleket csatolnak hozzá; ezek együttes hossza eléri a 100 métert.

A hajó alatt átvezették a több mint száz méter hosszú hevederek vékony, elsődleges vezetőszárait és a tervek szerint haladnak tovább a munkával.  Közölte, hogy a hajó

padozaton fekszik, ez alatt kell átvezetni a hevedereket, de ha nem találnak rést, akkor nagynyomású vízzel próbálnak helyet csinálni nekik.

Szólt arról is, hogy még tart a gyártása annak a kötélnek, amellyel a hajó alatt átvezetett hevedereket fogják a daruhoz rögzíteni. Elmondta: Hajdu János, a TEK főigazgatója döntött arról, hogy még pénteken „leviszik” a baleset helyszínére a Clark Ádám úszódarut, mert nem akarta megkockáztatni, hogy a vízállás emelkedése miatt esetleg „megszoruljon” az újpesti kikötőben.

Az úszódaru mozgását a katasztrófavédelem Szent Flórián tűzoltóhajója segítette.  Arra a kérdésre, hogy hány búvár dolgozhat egyszerre a roncsnál, azt mondta: a szabályok szerint egy, ám vizsgálják annak a lehetőségét, hogy miközben a magyar búvár az átkötéssel foglalkozik, addig a dél-koreai búvárok dolgozhassanak a nyílászárók lezárásán, de erről még nem született döntés.

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten harmincöten utaztak, harminchárom dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni, kilenc embert még keresnek.

hirado.hu

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights