Két éves előkészítő munka után valósul meg a beruházás, közölte Balogh Gyula polgármester. A városnak számos haszna származik a projektből.
Egy korábban használaton kívüli két és fél hektáros területen épül napelempark a város határában. Jól látszanak a munkálatok, ha valaki Abádszalók és Tiszaderzs között közlekedik.

Örülünk a lehetőségnek, hiszen ez a város gazdaságára is kedvezően fog hatni – kezdte az Alföldhír.hu kérdésére a településvezető. – Nemcsak a terület utáni bérleti díj, hanem az iparűzési adó is jelentős pluszbevételhez juttatja majd az önkormányzatot – magyarázta Balogh Gyula.
Hangsúlyozta: nagy előrelépésnek tartják, hogy a környezettudatosság, a megújuló energia felhasználása terén is eredményeket tudnak felmutatni.