Május 5-én tartotta éves közgyűlését a Lovagi udvarban a Kunszövetség.
A napirendi pontok között a kiskun és nagykun hagyományőrző tagok elfogadták a 2017. évi működésről és a gazdálkodásról szóló beszámolót, valamint az ez évi terveket, amelyek között több fesztivál, támogatás is szerepel.
Mint Kovács Sándor, a Kunszövetség elnöke, országgyűlési képviselő beszámolójában elhangzott, az egyesület hagyományőrző és értékteremtő munkája évről évre egyre határozottabb szerepet tölt be hazánk kulturális életében amellett, hogy biztosítja a nagykunok megmaradását a Kárpát-medencében.
A Kunszövetség által támogatott, védnökséget vállalt tavalyi év eseményei közül kiemelte a szeptemberi IV. Kunok Világtalálkozóját, a karcagi birkafőző fesztivált, a Kováts Mihály Emléknapokat, as redemptios megemlékezéseket, a kunszentmiklósi, kunszentmártoni, túrkevei és vasi hagyományőrző rendezvényeket, fesztiválokat és a 20 éves Tiszteletbeli Kazah Konzulátus ünnepét.
Az egyesület 2018. évi gazdálkodásáról Kun Csaba, az FB elnöke ismertette a jelenlévő kiskun és nagykun tagokkal. Ezt követően elfogadták a 2019-es évi rendezvényeket, melyek felett a Kunszövetség védnökséget vállal.
A napirendek után Kovács Sándor elnök ajándékkal köszöntötte azokat a tagokat, akik a közelmúltban miniszteri elismerésben részesültek. Azok a vállalkozók is ajándékot kaptak, akik tavalyi évben a Kunszövetségnek nyújtottak anyagi támogatását. Az elnökség Lajkó Gergely jászszentlászlói hagyományőrző számára ítélte a Kunszövetség egyik fiatalon elhunyt alapítója emlékére létrehozott Sudár István-emlékdíjat. Györfi Sándor Kossuth-díjas szobrász által készített plakettet Kovács Sándor adta át a kitüntetettnek.
A közgyűlés végén dr. Bartha Júlia néprajzkutató mondta el a kun miatyánkot, s az Iloncsuk Szabadcsapat Vass Gergő vezetésével egy rövid bemutatót tartott az udvaron.
infoKarcag