Tiszafüred lesz a Nemzetközi Gulyásfőző Fesztivál díszvendége

Április 17-én tartotta soron következő, munkaterv szerinti ülését Tiszafüred képviselő-testülete. Több témában is döntés született.

Kezdeményezték a Kiss Pál Múzeum vonatkozásában a vagyonkezelés alatt álló vagyonelemek önkormányzati tulajdonba adását, mellyel a jelenleg állami tulajdonban lévő muzeális értékek jogi helyzete rendeződne.

A Képviselő-testület elfogadta a Gazdasági Program végrehajtására vonatkozó beszámolót. A már megvalósult és folyamatban lévő beruházások, illetve jövőbeni fejlesztések összértéke eléri a hétmilliárd forintot.

Tiszafüred lesz a szolnoki Nemzetközi Gulyásfőző- és Hagyományőrző Fesztivál díszvendége a rendezvény szervezőinek felkérésére. Az önkormányzat programokkal is készül a rendezvényre.

Eredményesen zárult a Kuthy Elek Egészségügyi Intézmény orvos igazgatói munkakörének betöltésére irányuló pályázati eljárás. A Képviselő-testület a feladat ellátására Dr. Hegyi György Pétert bízta meg a következő öt évre.

Tiszafüred Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Benedek Gábor Városi Sportcsarnok és Szabadidőközpont igazgatói munkakörének betöltésére. A pályázat benyújtásának határideje 2019. május 22. A teljes pályázati kiírás megtekinthető a
www.tiszafured.hu weboldalon.

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights