Szakmát tanulók országos vizsgaversenye Szolnokon

Maga a verseny a hét elején, hétfőn és kedden volt, amire az ország minden részéből jelentkeztek a versenyzők. Azokban a tárgyakban mérték össze tudásukat a válogatókon, amelyek egyben érettségi tárgyak is.

A mind rangosabb eseményre több, mint hat és fél ezer diák jelentkezett, háromszáztizenkilenc intézményt képviselve – derült ki a pénteki eredményhirdetésen. A döntő hétszázharminckilenc résztvevőjét negyvenkét teremben majd’ kétszáz tanár felügyelte, a lebonyolítás költségeit az innovációért is felelős minisztérium állta, de a győzteseknek és helyezetteknek a pénzdíjon kívül hasznos tárgyakat ajándékoztak a verseny támogatói.

A bányászati szakterület versenyének első három helyezettje (Kép: iSzolnok)

A harminchat szakma között a hagyományosnak ismerteken kívül például a bányászat, a képzőművészet vagy a hang-film- és színháztechnika vagy a gyakorlatos színész is szerepelt megtanulható szakmaként.

Szabó István, a házigazda város alpolgármestereként köszöntötte a fiatalokat és kísérőiket ( verseny idején ezer vendégről kellett gondoskodnia a Szolnoki Szakképzési Centrumnak ) mondván, hogy figyeljék a világ változásait, mert akár csak harminc éve még olyan szerkezeteket, gépeket használtak a szakmák, amiknek jóllehet már a nevét sem ismerik a ma tanulói. Ez a fejlődés nem áll meg, amihez akár hozzá is járulhatnak a szakmatanulás mostani legjobbjai, ezért képezzék magukat, kérte, hogy a tanulást szinte sosem hagyják majd abba – javasolta a teljesítmények elismerése mellett Szabó István alpolgármester.

iSzolnok

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights