Jól halad a Tisza-híd rekonstrukció

Jól halad a 132 éves Kiskörei Tisza-híd rekonstrukciója – tudtuk meg a helyszíni sajtóbejáráson.

Itt dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő és dr. Varga Sándor projektkoordinátor mutatta be a végéhez közeledő mintegy 2 milliárdos beruházást.

Mint elhangzott, a 130 évvel ezelőtt felavatott regionális jelentőségű vasúti-közúti híd műszaki állapota miatt a felújítás nem volt halasztható, így a MÁV – az állam az ITM – és a Magyra Közút összefogásával valósulhatott meg ez a beruházás. Ez adja a projekt jelentőségét, másrészt a Tisza-híd nemcsak a két céget, két települést, hanem a régiót és az országot köti össze.

A hídon ugyanis vasúti, közúti, kerékpáros és személyforgalom is zajlik. Turisztikai és idegenforgalmi szempontból is jelentős az itt átmenő forgalom – hangsúlyozta a helyszínen a képviselő, aki elmondta, hogy május 14-én megindul a hídon újra a teljes forgalom. A próbaüzem után pedig teljesen átadják a hidat a közlekedőknek, akiknek ezután nem kell 50-60 kilométert kerülnie. A Kiskörei híd azért is országos jelentőségű, mert Szolnok és Tiszafüred- Poroszló között nincs más közúti, állandó átkelési lehetőség- hangsúlyozta a képviselő.

Dr. Varga Sándor a helyszínen elmondta, több ezer tonnányi – vas, acél és beton – anyagot építettek be a szakemberek a híd felújításakor a szerkezete teljesen megújult, s a híd jelentőségét az adja, hogy hazánkban ez az egyetlen híd, ahol kettős forgalom – közúti – és vasúti is zajlik. Európában pedig a harmadik ilyen jellegű híd a Tisza-híd.

infoKarcag

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights