Április tizenegyedikén rendezték meg Szolnokon a felmenő rendszerű katasztrófavédelmi ifjúsági verseny megyei döntőjét a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség szervezésében. Öt-öt általános- és középiskolás csapat került be a kirendeltségi fordulókból a megméretésre, amelyet a Tiszaligeti Turisztikai és Szabadidő Központban tartottak.
Az ifjú tűzoltóknak összesen tizenegy állomáson volt lehetőségük arra, hogy bebizonyítsák: ők érdemesek a győztesnek járó vándorserlegre. Ezért pedig rengeteget kellett tenniük.
A verseny egy katasztrófavédelmi tesztlap, illetve a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Baleset-megelőzési Bizottság jóvoltából egy KRESZ-teszt kitöltésével vette kezdetét, ezután jöhettek a gyakorlati feladatok.
Többek között tömlőgurítás, sugárszerelés, sugárral való célba lövés, polgári védelmi riadócsomag összeállítása, akadálypálya, nyúlgát-építés, ADR és környezetvédelmi ismeretek szerepeltek a feladatok között.
Ezek mellett a katasztrófavédelem társszervei is készültek izgalmasabbnál izgalmasabb kihívásokkal: a Magyar Vöröskereszt állomásán egy feltételezett szituációban kellett a diákoknak megcsillantaniuk elsősegélynyújtó ismereteiket, a népegészségügyi hatóságnál pedig mások mellett a cigaretta káros hatásait kellett bemutatni. Az MH 86 Szolnok Helikopter Bázis katonái tájékozódási és térképészeti jellegű kérdésekkel „bombázták” a tanulókat, a fogyasztóvédelmi felügyelőség állomásán fogyasztóvédelmi témájú feladatok várták a versenyzőket, az Európai Unió működéséről pedig az Európai Információs Pont szolnoki irodájának állomásán kellett számot adniuk.
A verseny mindkét kategóriában igen szoros volt, néhány pont döntött csupán egy-egy helyezésről. A győztes csapatok április huszonhetedikén Budapesten, az országos döntőben képviselhetik majd Jász-Nagykun-Szolnok megyét.
A verseny végeredménye
Általános iskolások:
1. Chiovoni Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Besenyszög)
2. Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Liliom Óvoda (Kenderes)
3. Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének Ifjúsági Csapata
4. Damjanich János Általános Iskola (Zagyvarékas)
5. Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Középiskolások:
1. Lehel Vezér Gimnázium (Jászberény)
2. Mezőtúri Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda
3. Illéssy Sándor Szakgimnázium és Szakközépiskola (Kisújszállás)
4. Varga Katalin Gimnázium (Szolnok)
5. Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium (Törökszentmiklós)
JNSz Megyei Katasztrófavédelem