Szeptemberben adhatják át az óvodát

Öt hónapja kezdték a régi épület lebontását Szolnokon, a Szapáry utcában, hogy helyére új óvoda épüljön. A hétfő délelőtt bejáráson Szalay Ferenc polgármester és Szerencsés Sándor képviselő örömmel látták, hogy már a tetőszerkezetet készítik a kivitelezők.

Szeptemberben átadás – mondja Szalay Ferenc polgármester az ötvenszázalékos készenléti állapotban lévő óvoda udvarán. (Kép: iSzolnok)

-Jól haladnak az építők, ez jó. Szeptemberre tervezzük az átadást hiszen megértést kértünk és kaptunk a szülőktől az átmeneti állapotra. A cél az volt, hogy az új jobb és szebb, használhatóbb legyen, mint a régi. A város százhatvan millió forinttal társult az ötszázhúsz milliós pályázati összeghez és ez fontos, hiszen Szolnok bevételi forrásai lehetővé teszik, hogy több pályázaton indulhassunk, mert a szükséges önerőt a költségvetésünk biztosítani tudja – mondta a polgármester.

A régi helyére épülő új óvoda hat csoportnak ad helyet és szükség is van rá, hiszen megállt a város népesedésének csökkenése, a családsegítő állami döntéseknek szerepe van a gyermekvállalási kedv “élénkülésében”. A korszerű anyagokból készülő épület az utcafrontra került, belül pedig védettebb lesz így az udvar. Oda park kerül, amiben helyet kap természetesen egy igazán jól fölszerelt játszótér is. Az emeleti részbe költözik majd az óvodai igazgatóság. A dolgok jelenlegi állása szerint semmi akadálya annak, hogy már szeptemberben fogadja a kis “lakókat” a korszerű óvoda a Szapáry úton.

iSzolnok

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights