Összesen tizenhat szabadtéri tűz került be megyénkben a hét első napjának krónikájába. A tűzoltók Szolnokra négyszer, Kisújszállásra és Karcagra háromszor, Abádszalókra, valamint Tószegre kétszer vonultak.
Öröm az ürömben, hogy anyagi kár vagy személyi sérülés sehol sem történt. A tüzek kiterjedése jellemzően néhány száz négyzetméter volt, de Tószegen, Kisújszálláson és Abádszalókon több hektár nádas, illetve aljnövényzet égett le. Ezek mellett egy közlekedési baleset történt hétfő este a 32-es számú főút Jánoshida és Jászalsószentgyörgyi szakaszán, ahol egy személygépkocsi traktornak ütközött. A jászberényi hivatásos és a jászalsószentgyörgyi önkéntes tűzoltók áramtalanították az előbbi járművet és biztosították a helyszínt. A személyautóban heten utaztak, senkinek nem esett baja.
A katasztrófavédelem felhívja a figyelmet, hogy szabadtéren növényi hulladékot égetni tilos, kivéve azokon a területeken, ahol erre az önkormányzat rendeletben engedélyt ad. Ekkor is csak abban az időintervallumban lehet égetni, amelyben a rendelet ezt megengedi. Ha a településnek nincs erre vonatkozó rendelete, akkor ott az égetés tilos.
Külterületen tilos tarló, nádas, vagy növényzettel borított földterület égetése. Erre csak akkor van lehetőség, ha egy másik szabály – ami nem önkormányzati rendelet – erre engedélyt ad. Indokolhatják ezt növény-egészségügyi vagy környezetvédelmi szempontok, de ilyen esetben szükség van a területileg illetékes katasztrófavédelmi kirendeltség és a környezetvédelmi hatóság engedélyére! A külterületen található szőlők, zártkertek tulajdonosainak nem kell engedélyeztetni az égetést abban az esetben, ha kis mennyiségű, körülbelül egy köbméter zöldhulladékról van szó. Ilyenkor annak a településnek az égetésről szóló önkormányzati rendelete az irányadó, amelyhez a terület tartozik.
Ha engedélyezett az égetés, akkor néhány egyszerű tanács betartásával elkerülhető a baj:
– A tevékenység megkezdése előtt tájékozódjon a várható időjárásról! Erős szélben ne gyújtson tüzet, mert az kedvez a lángok továbbterjedésének!
– Soha ne hagyja őrizetlenül a tüzet!
– Mindig akkora tüzet gyújtson, amelyet felügyelet alatt tud tartani!
– Legyen a tűz közelében megfelelő mennyiségű víz vagy homok, amellyel égetés után megszüntethető az izzás, parázslás. Készítsen a tűz közelébe kéziszerszámokat is, amelyekkel meg lehet akadályozni a lángok elterjedését!
– Utazáskor ne dobja ki az izzó cigarettacsikket az ablakon, mert az a száraz aljnövényzetet könnyen lángra lobbanhatja!
JNSz Megyei Katasztrófavédelem