Egyre gyakrabban hallhatunk gyermekek közötti erőszakos cselekményekről, verekedésről és csúfolódásról, de van-e megoldás ezek megelőzésére? Meg lehet egyáltalán előzni? Szakemberek szerint megfelelő tájékoztatással és a gyermekekre fordított minőségi idővel csökkenthető lenne a bennük felgyülemlő agresszió.
Hintázás közben kötött bele két lány védtelen társákba a Hajdú-Bihar megyei Nádudvaron. Az áldozatot kutyának nevezték, megcsókoltatták vele cipőjüket és meg is rugdosták. A megtámadott gyerek arca véres volt, így valószínűsíthető, hogy megütötték. A két támadó mobiltelefonjával rögzítette a brutális bántalmazást, majd az internetre is feltöltötték – ismertették a történetet az M1 Híradójában.
A bántalmazás egy nádudvari játszótéren történt, még februárban, de a felvételeket csak néhány napja töltötték fel az elkövetők az internetre. A kisvárosban mindenkit felháborított a kamaszlányok tette.
Az egyik elkövető otthona elé az egyik felháborodott lakos a kutya szót is felfestette, utalva a bántalmazásra, de ezt már lemosták. Közben az egyik bántalmazó lány bocsánatkérő felvételt töltött fel az internetre.
Rendőrségi eljárás indult
A megvert lány korábban elveszítette édesanyját, most nagymamája neveli. A családnak az önkormányzat felajánlotta segítségét.
A két bántalmazó kamaszlány ellen rendőrségi eljárás indult. Tettükért javítóintézeti nevelést, de akár börtönbüntetést is kaphatnak. A településen kialakult forrongó hangulat miatt az egyik bántalmazó lány és családja – sajtóhírek szerint – elköltözik Nádudvarról.
A megelőzés a legfontosabb
Az utóbbi időben egyre több ilyen és ehhez hasonló esetről lehet hallani, amelynek apropóján a Kossuth rádió Napközben című műsorában szakértőkkel próbálták a témát körbejárni, vajon megelőzhető-e az iskolai erőszak, és ha igen, mi lehet a legjobb megoldás erre.
Az általános és a középiskolákban szinte mindennapos problémát jelenthet a pedagógusok számára a gyermekek közötti konfliktusok megoldása. Kiss Éva pedagógus, Gordon-tréner szerint a megelőzésre kell a legnagyobb hangsúlyt fektetni, megbeszélni a konfliktusokat és azokra valamilyen megoldást találni.
Mint mondta, a szülők bevonásával a konfliktusok kiszélesedhetnek, és a gyermek-tanár-szülő háromszög kialakulásával további indulatok születhetnek. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a gyermek otthonról hoz bizonyos szülői mintákat és akár az otthoni konfliktusok is meghatározhatják az iskolában mutatott viselkedését – tette hozzá a tréner.
Változik a világ
Sokan úgy tartják, az évek során az emberek agresszivitása megnőtt. Kiss Éva szerint egyértelmű az, hogy változnak a családok és az emberek személyiségfejlődése is változik az évek során. Felgyorsult világban élünk, gyorsan kell reagálnunk a történésekre, így a személyes kapcsolatainkra és a kapcsolatkezelésekre egyre kevesebb időt fordítunk. A szakember úgy fogalmazott, sokan beszélnek minőségi együtt töltött időről, azonban fontos tisztázni, hogy ez egy gyermek esetében mit is jelent.
Mint mondta, a gyermekek számára a minőségi idő nem más, mint az, hogy azt a megkülönböztetett figyelmet kapja, amire neki szüksége van a szüleitől és a pedagógusoktól egyaránt.
Coaching gyermekeknek
Korábban csak a felsővezetők számára volt elérhető – főként a megfizethetetlen ára miatt – a coaching, vagyis a személyes fejlesztési foglalkozások, beszélgetések. Manapság azonban egyre elterjedtebb és elérhetőbb az átlagemberek számára is, például az oktatásban is alkalmazzák.
A változás viszonylag gyorsan követhető, a visszacsatolás pontos. A közrádió tudósítója a kecskeméti piarista iskolában járt, ahol egy éve sikeresen működik a coaching gyakorlat. A cél, hogy a diákok olyan közösségi és egyéni segítségeket kapjanak, ami a saját erőforrásaiknak a feltérképezésére és megerősítésére alapul.
Az érzelmeket felszínre kellene hozni
Kiss Éva szerint amennyiben a tanárok számára nincs lehetőség trénert fogadni, saját képzettségüket is tudniuk kell alkalmazni egy-egy feszült helyzetben. Egy jó példát ismertetett a tréner: egy pedagógus arra ért be az osztályterembe, hogy hat diák egy hetedik társát veri. A tanárnő megállította a gyermekeket, majd eleinte arról beszélt, hogy hogy tehetnek ilyet a diákok, miért tették ezt társukkal. Majd amikor áttért arra, hogy mennyire megdöbbent a látottakon, akkor a diákok felemelték fejüket és sokkal nagyobb figyelemmel hallgatták a tanár szavait.
Ezután a gyermekekkel egy szintbe leült, szemükbe nézett és arra kezdte őket bátorítani, hogy meséljék el, bennük milyen érzést keltett az incidens. Kiss Éva szerint ez egy rendkívül jó módszer lehet.
Hozzátette: az értő türelem sokat segít a feszült helyzetekben, nemcsak a szülők és gyermekük között, hanem a pedagógusok és diákok között is.
hirado.hu