Megjelent a Karcagi Rendezvénynaptár

A hagyományoknak megfelelően idén is megjelent a Karcagi Rendezvénynaptár, mely mindenki számára díjmentesen elérhető.

Idén is megjelent a 2019-es Karcagi Rendezvénynaptár, amely a város kulturális szokszínűségét mutatja be a város lakosai mellett a Karcag iránt érdeklődő turistáknak. Szepesi Tibor elmondta, hogy egy olyan rendezvénynaptár kerül az érdeklődők kezébe, ami teljes képet nyújt a 2019-es karcagi programokról.

– Minden évben megjelent ez nagyon hosszú idő óta. 5-6 éve kiadvány formájában juttatjuk el a programnaptárt a város lakosságának, illetve a város környéki településekre. Ezzel jelenünk meg az utazáskiállításokon, frekventált pontokon, ahonnan a turisták Karcagra ellátogatnak. Felhívjuk a figyelmet, hogy nagyon sok rendezvény, érdekes rendezvény van városunkban.

A civil szervezetek, intézmények programjai mellett természetesen a városi programok jelennek meg a kiadványban.

– Szeretnénk folytatni azokat a hagyományokat, amelyekre van kereslet. A Tavaszi, Nyári, őszi sorozatok folytatódnak, amelyet a Téli, adventi program koronáz majd meg.

A Déryné Kulturális Központ nem csak a szabadtéri programokra várja a kultúra iránt érdeklődőket. Számos koncertnek, színházi előadásnak ad helyt az intézmény.

– A bérletes előadás véget ért, de a szezon zárásaként beiktattunk még egy előadást. Április végén a Miniszter Félrelép című előadást láthatja a közönség. Teltház lesz áprilisban Zorán koncertjén is.

A nemzeti ünnepeken is – a megemlékezések mellett – színes programok várják az érdeklődőket Karcagon.

A programnaptár a város forgalmas helyein és a Déryné Kulturális Központban érhető el.

infoKarcag

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights