Köztudott, hogy a tározó feltöltődése igen jelentős, egyes helyeken már kritikus mértékű. Ennek következménye a vízi és hínárnövényzet erőteljes térnyerése, a halélőhelyek beszűkülése.
A gyógymód a Tisza-tó teljes kotrása lenne, de a költségek miatt ez nem reális cél. Ez azonban nem ok a tétlenségre, vallja a Tisza-tavi Sporthorgász Kft., és 9 millió saját erővel is megtoldva az élőhelyfejlesztésre kapott 100 milliós támogatást, igyekezett azt a lehető leghatékonyabban felhasználni.
A bölcs döntés érdekében a horgászok, a vízügyesek és a természetvédelem képviselőinek bevonásával hozott döntést arról még a múlt évben, hogy az Örvényi-morotva részleges kotrására kerüljön sor.
Az Örvényi-morotván most befejeződött munkálatoknak egy közel 1000 m hosszú, 11 méter széles és 2 méter mély halágy létrehozása, továbbá egy 26 ezer köbméteres lepelkotrás volt a célja. Előbbi elsősorban a halak biztonságosabb áttelelését, utóbbi pedig az egyre jobban növekvő sulyommező visszaszorítását szolgálja. A kotrás során kitermelt iszap olyan távolságba került a víztől, hogy a visszamosódása gyakorlatilag lehetetlen.
A körülmények nem mindig voltak optimálisak, de végül sikerült a beruházást eredményesen, határidőre befejezni. Ezzel jelentősen visszaszorítottuk a vízi növényeztet, nőtt a halak élettere, az áttelelés biztonsága, az öblözet halmegtartó képessége, és javultak a vízi közlekedés feltételei.
A horgászok a halágy területén több mint 2 méteres vízzel találkozhatnak, és a közlekedésre, horgászatra alig alkalmas terület helyett egy átjárható, a halak által előbb-utóbb birtokba vett, élhetőbb vízszakasz jött létre.
Kiemelt ügyként foglalkozunk a Jana-fokkal, illetve fontosnak tartjuk az ilyen és hasonló beavatkozásokat, ezért ha a jövőben lehetőségünk lesz rá, támogatni fogjuk a kotrást a Tisza-tó más területein is, pl. Kis-Tiszán, Poroszló és Sarud térségében.
sporthorgasz.eu