A migráció következményeiről Európában címmel tartott előadást Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, Tiszafüreden.
Közel száz ember előtt mutatta be az illegális bevándorlás nyugat-európai hatását február 6-án Georg Spöttle, a Kovács Pál Művelődési Központban. A biztonságpolitikai szakértő előadásában számadatokkal mutatta be a bevándorlók számának növekedését Európában és előrevetítette ennek demográfiai következményeit. Kitért több erőszakos bűncselekményre is, melyet migránsok követtek el német, vagy éppen osztrák emberek ellen. De szó esett Ahmed H-ról is, akinél elfogásakor kilenc, saját nevére szóló útlevelet találtak a hatóságok.
Az eseményen Ujvári Imre polgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd az előadás után Kovács Sándor országgyűlési képviselő hangsúlyozta a közelgő európai parlamenti választások fontosságát.
Georg Spöttle terrorizmus-szakértő korábban közel 20 évet szolgált a
Bundeswehrnél és a Német Szövetségi Nyomozó Hivatalnál. Munkája során és nyugalmazott hadnagyként is sokat járt háborús övezetekben, így testközelből szerezhetett tapasztalatot azokról a konfliktusokról, amelyek a migrációt táplálják.