Hosszú távú fejlesztési tervei vannak az új múzeumigazgatónak

2019 januárjától új intézményvezetője lett a tiszafüredi Kiss Pál Múzeumnak. Dr. Mester Edit régész korábban szakértőként már közreműködött a múzeum régészeti kiállításának létrehozásában, így nem teljesen új számára a terep.

– Az ELTE régészeti szakán végeztem, majd a Történeti Múzeumnak, a Nemzeti Múzeumnak és a Pest Megyei Múzeumnak is dolgoztam régészeti ásatásokon – árulta el az új igazgató.

Jelenleg Budaörsön él, ahol az elmúlt években létrehozott egy régészeti parkot, amely a tematikus kiállítások mellett iskolai táborokat is szervez.

Mint elmondta, először a tavalyi évben került kapcsolatba a város önkormányzatával, amikor is egy régészeti kiállítás megszervezésében kérték szakértői közreműködését.

– A városvezetés kívánsága volt, hogy a régészet visszakerüljön a Kiss Pál Múzeumba. Ezért hoztuk létre a „Városunk 7000 éve rejtőzködő kincsei” elnevezésű állandó kiállítást.

A leleteket a szolnoki Damjanich Múzeumtól és a Nemzeti Múzeumtól kérték vissza, melyeket korábban Taricky Endre gyűjtött össze. A tárgyakat restaurálták és egy interaktív elemekkel kiegészített tárlatot hoztak létre a Lipcsey-kúria ikonikus épületében.

A távlati célokról elárulta, hogy a városvezetés tervei között szerepel egy hosszú távú múzeumfejlesztési koncepció megvalósítása is.

– A jövőbeni terveink között szerepel a kiállítási terek fejlesztése, új eszközök beszerzése és a jelenlegi múzeumi gyűjtemények rendbetétele – ismertette Dr. Mester Edit. Mint elmondta szeretnének néprajzi, helytörténeti és régészeti kiállításokat létrehozni, a meglévőket modernizálni, továbbá a múzeumpedagógiai szolgáltatásokat fejleszteni.

A település régészetéhez hasonlóan a 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc helyi eseményei sem teljesen ismertek a város lakói számára, így az elképzelések között szerepel a Lipcsey-kúriában ’48-as emlékház berendezése is. A helyi alkotók, művészek – festők, fotósok, szobrászok stb. – részére létrejönne a Tiszafüredi Galéria.

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights