Diplomaosztó a Neumann Egyetmen

Pénteken délelőtt, ünnepélyes hangulatban adták át a Neumann János Egyetem gazdálkodási karán végzettek diplomáit. A kecskeméti központi felsőoktatási intézménybe tagozódott be az egykori szolnoki főiskola már évekkel ezelőtt, pedig – mint azt köszöntőjében Szalay Ferenc, a házigazda város polgármestere is mondta – fölrémlett a megszűnés is.


Az eskü szövegét olvassák a végzettek. (Kép: iSzolnok)

– Köszönet az egyetem vezetésének, hogy befogadták a főiskolát, amelyik bebizonyította, hogy életképes – mondta a polgármester. Hozzátette, hogy a hallgatók tudására most, hogy átvették a diplomát, a térség is igényt tart és bár ez a búcsú pillanata a felhőtlen ifjúságtól, jönnek a dolgos esztendők, de aki úgy gondolja, az itt, a városban, de a megyében is megtalálhatja a számítását.


Megdolgoztak a diplomáért. (Kép: iSzolnok)

A polgármesteri köszöntőből az is kiderült, hogy a jövő építéséhez a biztos és fejleszthető tudás elengedhetetlen, amihez Szolnokon az alapokat a középiskolák adják nem is akár milyen színvonalon, hiszen az érettségizettek nyolcvan százaléka a felsőoktatásban folytatja a tanulást.

Az egyetem rektora dr. Ailer Piroska azt mondta, hogy az egyéni boldogulás sikere egyben az ország és a nemzet boldogulásának is sikere. A sikeres pályához az egyetem igyekezett minden kulcsot megadni, hogy a végzettek megtalálják helyüket a munkahelyek valamelyikén és ahol szerzett tudásukat hasznosan kifejthetik, sikeresek lehetnek. A friss diplomásokat visszavárja az egyetem, hogy tudásukat bővítsék más szakok elvégzésével, újabb diplomák szerzésével is.

iSzolnok

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights