A 2019-es év hala megválasztása a korábbiaknál lényegesen nagyobb érdeklődés mellett zajlott le. Több mint 11000 leadott szavazatból a voksok legnagyobb részét a vörösszárnyú keszeg kapta (44%), második helyen a szivárványos ökle végzett (32%), a sebes pisztráng harmadik lett (24%).
A győztes vörösszárnyú keszeg, amely a „Hej halászok, halászok” kezdetű népdalnak is főszereplője, egyike legszebb halainknak. Formás testét ezüstös pikkelyek fedik, alsó úszói pedig, köztük a „szárnyai”, azaz a mellúszói, általában élénkvörösek. Fölfelé nyíló szája elárulja, hogy táplálékát nem a mederfenéken, hanem a magasabb vízrétegekben, olykor a víz felszínén keresi. Kedveli az apróbb gerinctelen állatokat is, de táplálékának nagyobb részét növények, pl. fonalas algák, fiatal hajtások, rügyek, magvak teszik ki.
Mindebből következik, hogy kedvelt élőhelyei a sekély, növényzetben gazdag állóvizek, a holtágak és mocsarak, de kisebb számban a lassú folyóvizekben is előfordul. Magyarországon a hegyi patakok és a kifejezetten gyors folyószakaszok kivételével szinte mindenütt megtalálható. Népszerűségéhez a széles körű elterjedés mellett az is hozzájárul, hogy nagyon sok kezdő horgásznak ez volt az első zsákmánya. Sűrűn irdalva és jól átsütve kitűnő halétel.
sporthorgasz.eu