Idén eddig Jász-Nagykun-Szolnok megyében tizenkilenc lakástűz történt, ezek során egy ember sérült meg. Az ilyen jellegű események egy kis odafigyeléssel megelőzhetők, de más módon is tehetünk a biztonságunkért.
Megyénkben az elmúlt évben 258 lakástűz következett be, amelyek során tizenhárom ember megsérült, négy pedig életét vesztette. Jellemzően kisebb tüzek keletkeztek, de voltak olyan esetek is, ahol egy teljes épület égett le. A problémák megelőzhetők néhány egyszerű tanács megfogadásával:
– Ha ingatlanon belül dohányoznak, akkor azt sose az ágyban tegyék, mert egy véletlenszerűen kihulló parázs lángra lobbanthatja az ágyneműt.
– A főzés során készülő ételt ne hagyják őrizetlenül. Érdemes időzítőt beállítani, így elkerülhető, hogy megfeledkezzenek az ételről. Ha kigyullad a tűzhelyen hagyott zsiradék, azt soha ne vízzel oltsák el, mert az még nagyobb lángoszlopot eredményez. Ilyenkor az edényre tegyenek fedőt, ezzel elzárják a tűz oxigén utánpótlását.
– Mindig szakemberrel vizsgáltassák felül, vagy telepíttessék a lakás elektromos hálózatát. Ne használjanak sérült vezetéket, hibás hosszabbítót vagy elosztót. Kerüljék a házi bekötéseket, illetve ne terheljék túl a rendszert. Az éppen nem használt otthoni kisgépeket – mobiltelefon-töltőt, hajvasalót, hajszárítót – húzzák ki a konnektorból, mert ezzel a környezetünkért is tehetünk.
A lakás biztonságát nagyban növelheti egy füstérzékelő beszerelése. Ez az eszköz 85 decibeles hangerővel jelzi a bent tartózkodóknak, ha füstöt érzékel, így lehetőség van biztonságban elhagyni a helyszínt, vagy – testi épségük kockáztatása nélkül – eloltani a kezdeti stádiumban lévő tüzet. A konyhában vagy a fürdőszobában keletkező vízgőz megtévesztheti ezeket a berendezéseket, így ezekbe a helyiségekbe kombinált hő- és füstérzékelőt kell telepíteni. Egy jó minőségű füstérzékelő már nyolcezer forintért beszerezhető, és tíz év szavatossággal bír. Mindez hónapra vetítve azt jelenti, hogy otthonunk tűzbiztonsága havi 65 forintba kerül, ami sokkal jutányosabb ár, mint egy tűz utáni lakásfelújítás.
JNSz Megyei Katasztrófavédelem