A doni katasztrófa áldozataira emlékeztek Szolnokon

SZOLNOK | A magyar nemzet hetvenhat évvel ezelőtti tragédiájára emlékeztünk hétfőn Szolnokon.

A doni katasztrófában – amely történelmünk legnagyobb veszteségekkel járó ütközete volt – több mint százezer magyar katona veszett oda. A doni áttörés emléknapja alkalmából megemlékezést és koszorúzást szervezett Szolnok Helyőrség és a város önkormányzata a Tiszai hajósok terén. A megye és a város vezetői, a helyörségben települt katonai alakulatok, a fegyveres és civil szervezetek képviselői is elhelyezték koszorúikat az emlékművön.

A második világháborúban a 2. magyar hadsereg hiányos felszerelésű honvédei már nem bírták feltartóztatni a többszörös túlerőt a Don folyónál, a szovjetek 1943. január 12-én megtörték a magyar arcvonalat, és néhány hét alatt felmorzsolták seregeinket. A foglyokat embertelen körülmények között vitték a Szovjetunió belsejébe, legtöbbjük már menet közben életét vesztette. A nemzet egyik legnagyobb huszadik századi tragédiájáról sokáig még csak beszélni sem lehetett, miközben 100-120 ezer család siratta elvesztett szeretteit, sokszor évtizedekig bízva abban, hogy az eltűnt apa, férj, testvér mégis hazatér. A kétszázezerből alig hatvanezren léptek újra magyar földre.

A történelmi zászlók behozatala és a megemlékező beszédet követően helyezte el koszorúját az emlékműnél a város nevében Szalay Ferenc polgármester, Szabó István és Fejér Andor alpolgármesterek. A megemlékezés zárásaként az áldozatok tiszteletére elhangzott a Magyar takarodó.

iSzolnok

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights