Karcagon is gyűjt az Élelmiszerbank

5a83177c29f9b39a1adbd5918068d285

KARCAG | 2018-ban a Magyar Élelmiszerbank Egyesület ismét megszervezi hagyományos Karácsonyi Adománygyűjtését.

Az akció lebonyolításában körülbelül 5000 önkéntes vesz részt országszerte. Az elmúlt évekhez hasonlóan a kezdeményezéshez a több ezer önkéntes mellett idén is csatlakoznak hazai hírességek a Centrál Színház közreműködésével, akikkel találkozhatnak a vásárlók az áruházakban.

Az Élelmiszerbank akciójának célja, hogy minél több nélkülöző asztalára kerülhessen étel az ünnepek során.

Az akcióban az ALDI, az AUCHAN, a METRO és a TESCO üzletláncok biztosítják a helyszínt több mint 200 ponton országszerte. Az áruházakban kijelölt gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank önkéntesei várják az élelmiszeradományokat, elsősorban alapvető tartós élelmiszereket – mint például: cukor, olaj, tészta, konzerv, édességek, bébi ételek.

Az akciókban összegyűjtött adományokat az Élelmiszerbank önkénteseivel a gyűjtések helyének közelében élő rászoruló családoknak juttatja el még karácsony előtt. „A Karácsonyi Adománygyűjtési akciónkra, bár eltér alaptevékenységünktől, hiszen ebben az akcióban nem élelmiszerfelesleget, hanem tartós élelmiszer adományokat gyűjtünk, mégis kiemelt figyelmet fordítunk. Fontosnak tartjuk, hogy karácsonykor senkinél ne maradjon üresen a terített asztal, ebben szeretnénk segíteni. Tavaly közel 39.000 csomagot tudtunk kiosztani a 236 tonna összegyűjtött adományból. Várjuk a vásárlókat az áruházakban és előre is köszönjük segítségüket” – mondta Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.

infoKarcag

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest

Óvintézkedések a tiszafüredi könyvtárban

A jelenlegi járványügyi helyzetre reagálva látogatási óvintézkedéseket vezetett be a Tiszafüredi Városi Könyvtár és Információs Központ. Ilyen intézkedés a kötelező, szabályos maszkviselés, a testhőmérséklet mérése

Tovább »

Keresik Kolompár Eszmeralda Rozáliát

A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik – írja a police.hu. A Szolnoki Rendőrkapitányság 16010/157/639/2020. körözési számon eljárást folytat Kolompár Eszmeralda Rozália eltűnése ügyében. A

Tovább »

Kosárlabda edzések

Nyáron is tartottak edzéseket a Karcagi Sport Egyesület kosarasainak a Városi Sportcsarnokban – tudtuk meg Fodor Csaba szakosztályvezetőtől. Készülnek a következő szezonra, bár az előző

Tovább »