SZOLNOK | A Bajnokok ligája főtáblán otthon kezdett a Szolnok a Jadran Split ellen és ha nem is meggyőző fölénnyel, de nyert a házigazda. Ennél nyilván többet is tudnak majd, mert a Splitnél keményebb ellenfelek is jönnek. Igaz az is, hogy a nem túl nagy nemzetközi mezőny egyre kiegyenlítettebb és ha valamelyik csapatról két éve még nem hallottunk, az nem jelenti azt, hogy kiválónak hitt gárdákat ne püfölnének el alaposan. Csak úgy, séróból.
A Szolnok jól indított, az első negyedet 3:1-re hozták, de valahogy nem akartak elszakadni a horvátok. Két, döntetlennel zárt negyed következett, amiben Nagy Viktor parádézott, de például Lazic olyan ziccert hagyott ki, amilyet ilyen szinten nem illendő. Hát a csimborasszo ezután következett, mert éppen őt állították ki, de valamiért nem akaródzott elhagynia a medencét, jól lehet a splitiek elvesztették a labdát. A kiállított játékosnak el kell hagynia a játékra kijelölt részt, ezt még a serdülő egy is tudja. Hát ez Lazicnak nem ment…csapatára rámértek egy technikai ötméterest, amit a horvátok bevágtak kíméletlenül. Ez már a negyedik negyed történése. Valahogy nem találta helyét az egyébként jó hírű játékos. Ilyenkor van az a szabály, hogy akkor a többieknek őt is pótolni kell. És megtették. Bátori négyet szórt, Szatmári hármat, de Prlainovic egyet sem, míg az új igazolások egyike – Rasovic – eggyel köszönt be a horvát kapuba, ahogyan Aleksic. Egyetlen gólig jutott Zalánki is, de éppen ez az egy gól kellett a szolíd győzelemhez. Micsoda különbség egy gól és egy gól között! Vagyis: a főpróba sikerült, noha viszonylag kevés néző volt kíváncsi a nagy, nyári szünet utáni első hazai előadásra.
B-csoport
Szolnoki Dózsa-Jadran Split (horvát) 10-9 (3-1, 3-3, 3-3, 1-2)
Szolnok, 300 néző
Szolnoki Dózsa: Nagy – Angyal, Bátori, Zalánki, Rasovic, Prlainovic, Kis Csere: Lazic, Jansik, Aleksic, Szatmári
Jadran Split (horvát) Anic – Delic, Zovic, Bego, Viskovic Setka, Kovacic Csere: Butic, Pejkovic, Power Milardovic
Gólszerzők: Bátori 4, Szatmári 3, Zalánki, Aleksic, Rasovic 1-1 ill. Popovic 3, Viskovic 2, Delic, Zovic, Setka, Kovacic 1-1.
iSzolnok