Mintegy száz településen újulhatnak meg az óvodai és bölcsődei konyhák

Hárommilliárd forintból országszerte 99 településen kezdődhet el az önkormányzati tulajdonú óvodai és bölcsődei konyhák fejlesztése – közölte a Pénzügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel. A legfeljebb 40 millió forintos támogatásokat 2020. december 31-ig használhatják fel az önkormányzatok.

A gyermekétkeztetés feltételeinek javítását segítő pályázati kiírásra 167 önkormányzat jelentkezett, az igényelt támogatások összege pedig meghaladta az eredetileg erre a célra szánt forrás több mint kétszeresét – áll a közleményben.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a pályázat kétmilliárdos keretösszegét Varga Mihály pénzügyminiszter további egymilliárd forinttal megemelte – írták.
A pályázatok értékelésénél előnyt élveztek azok a települések, amelyek szerényebb anyagi helyzetben vannak, valamint az óvodai gyermekétkeztetésen túl további étkeztetési feladatot – például szünidei gyermekétkeztetést, szociális étkeztetést – is ellátnak – közölte a Pénzügyminiszétium.

iSzolnok

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights