SZOLNOK | Miután erősen átalakultak az olvasási szokások, többféle ötlettel igyekeznek fiatalabbat és idősebbet visszaszoktatni a nyomtatott könyvekhez. Ilyen ötlet a könyvszekér is, amely egy valódi szekérre épített afféle kis könyvtár, ahonnan viszont olcsón megvásárolhatók a könyvek. Ezek egy része használt, más része új. A használtakat háromszáz, az újakat hatszáz forintért árulják.

Szolnokon az Agóra melletti kis közben áll a szekér mától, kis ünnepségen Latorcai Csaba államtitkár adta azt át a nagyközönségnek Kállai Mária országgyűlési képviselő és Szalay Ferenc polgármester társaságában. Tőle tudjuk, hogy a fővárosban több helyütt, de vidéki városokban is föllelhető már a könyvszekér, de tervezik a határon túl, például Nagyváradon is ezzel a módszerrel népszerűsíteni az olvasnivalót. Az államtitkár elmondta, hogy az elektronika világában kialakult olvasási rend lényegesen sekélyesebb, mint amikor valaki időt szakít a nyomtatott könyv alapos átolvasására, amihez nem árt némi nyugalom és csönd. Az állam a könyvszekér közhasznú mozgalmat jövőre már kétmilliárd forint körüli összeggel segíti továbbfejlődni.
A szolnoki könyvszekér tehát a Hild téri kis közben áll, “tartalma” vásárolható, a kínálat gyarapítása adományokkal, de olcsón eladható, megunt könyvekkel is történhet.
iSzolnok