SZOLNOK | Kormányprogram, hogy a munka nélkül maradtak pénzt kereshessenek és hasznos munkát végezzenek. Sokan ugyanis az értéktelenség, a haszontalanság érzését hagyják elhatalmasodni magukon, amit ez a foglalkoztatási forma fölold, legtöbbször meg is szüntet. A közfoglalkoztatásban alkalmazottak sokféle tevékenységet folytatnak – hangzott el a csütörtöki kiállítás megnyitón Szolnokon, délelőtt, – a gyümölcstermesztéstől a konyhakert művelésig, a sajtgyártástól a kézimunkáig.

Harminc település rengeteget tett azért, hogy a korábbi, kényszeredett tevékenységek helyét a települések számára is fontos munkavégzés váltsa föl, és ez mára már sikerült is. Azokban a városokban, falvakban, ahol közmunkások dolgoznak, ott a terek, utcák rendje lényegesen jobb, esztétikai értéke nagyobb, mint ahol ez a munkaforma nem létezik.

Ennek a programnak is köszönhető többek között, hogy a megyében és a városban lényegesen csökkent a munkanélküliek száma – mondta Szalay Ferenc. A közmunka visszahozza a munkanélkülivé vált emberek önbecsülését, ezekben a családokban azt látják a gyerekek, hogy a szülők dolgoznak és nem segélyen tengődnek. Megértik, megtapasztalják, hogy a pénz nincs ingyen, minden forintért meg kell dolgozni ahhoz, hogy a család tisztesen megélhessen.
Az állam milliárdokat biztosít arra, hogy a közmunka, a közfoglalkoztatás fejlődjön, mi több, a hosszabb távú alkalmazás hoz igazán jó eredményt. A közmunkaprogram lehetőséget ad a továbbképzésre, a szakmai tudás kiegészítésére is, így az abban résztvevők könnyebben találnak helyet a munka világában.
iSzolnok