KISKÖRE | Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és hat területi vízügyi igazgatóság (köztük a KÖTIVIZIG) konzorciumában valósul meg a „Nagyműtárgyak fejlesztése és rekonstrukciója” című beruházás, amelynek részeként megtörténik többek között a Kiskörei vízlépcső rekonstrukciója is. Utóbbi helyszínen a kivitelezés a bakdaruk felújításával kezdődött.

Az Európai Unió és a Magyar Állam 13,17 milliárd forintos támogatását elnyert projekt hét, országosan is kiemelkedő jelentőségű vízépítési nagyműtárgy felújítását teszi lehetővé: a Deák Ferenc-zsilip (ADUVIZIG), a Dunakiliti és a Nicki duzzasztóművek (ÉDUVIZIG), a Kvassay hajózsilip (KDVVIZIG), a Kiskörei vízlépcső (KÖTIVIZIG), a Góri-tározó zsilipje (NYUDUVIZIG), valamint a Nyugati-főcsatorna beeresztőzsilip (TIVIZIG) rekonstrukciója és fejlesztése történik meg a közeljövőben.

Az idén 45 éves Kiskörei duzzasztómű a Tisza-tó szíve, napjainkban is meghatározó szerepet tölt be az Alföld társadalmi és gazdasági életében, ezért kiemelt fontosságú üzembiztonságának fenntartása. A projektnek köszönhetően mind a duzzasztóművön, a hajózsilipen és a hullámtéri duzzasztóművön felújítják a vasbeton felületeket, a fémszerkezeteket, a gépészeti és a villamos berendezéseket.

Többek között megvalósul a pilléreket, a darupályát, a nyílásokat, a pillér helyiségeket, a hajózsilipet és a hídszerkezetet érintően a betonfelületek a javítása és korrózióvédelme, a dilatációs egységek cseréje. Részben megújul az üzemi híd útburkolata is.

Megtörténik a vízlépcső szegmenstáblák támcsapágyainak, hidraulikus munkahengereinek, tápegységeinek, csővezetékeinek és szelepeinek cseréje. A gépészeti rekonstrukció ezen kívül magába foglalja a hajózsilip berendezéseinek és szerelvényeinek cseréjét, valamint a hullámtéri duzzasztómű elzáró szerkezeteinek felújítását.

Szintén megújulás vár az elektromos berendezésekre: korszerűsítik a vezérlőrendszert, a kommunikációs kábelhálózatot, az üzemirányító számítógépeket és programokat, a szünetmentes tápellátást, a hullámtéri duzzasztómű transzformátorállomását, s modern térvilágítást kap az üzemi híd.

A projekt része még a duzzasztóművön, a hajózsilipen és a hullámtéri duzzasztóművön lévő daruk felújítása, korrózióvédelme, távvezérlő és biztonságtechnikai berendezéseinek korszerűsítése is.

Kiskörén a beruházás a bakdarukkal indult tavasszal, jelenleg a duzzasztómű mindkét nagy gépének felújítása a befejezéséhez közelít, a páros próbaüzem zajlik. Augusztus közepén pedig megkezdődtek a vízlépcső 2. számú víztelenített nyílásának acél- és beton korrózióvédelmi munkálatai is.
A teljes rekonstrukció várhatóan 2021. október végén fejeződik be.
A Kiskörei vízlépcső 45 éves jubileuma alkalmából megjelent kiadványunk az alábbi linkre kattintva tölthető le: http://kotivizig.vizugy.hu/doksik/tiszato_2018_05_16.pdf
kotivizig.hu