A Tiszai hal napja: ezerötszáz új kecsege kecsegett

SZOLNOK | Már hagyomány, hogy a Tiszai hal napján a megfogyatkozott kecsege állomány gyarapítását haltelepítéssel segítik. Így volt ez az idén is, noha viszonylag hűvösre fordult az idő, de délután kettőre még a szél is csitult.

Kép: iSzolnok

Ezerötszáz egynyári tokféle került a folyóba, méretük húsz és huszonöt centiméter körül van. Már képesek a halnevelde után az önálló életre és remélhetően szép nagyra megnőnek majd az évek alatt.

Kép: iSzolnok

Fiatalok és idősebbek közösen vitték tálakban a fürge jószágokat a vízhez, és amint megérezték a szabadságot, szinte azonnal elúsztak a part közeléből. Még a város címer madara, Jonatán, a pelikán is csak elvétve találkozott a szabadon engedettekkel, de szerencséjére némelyük egy darabig akklimatizálódott a sekély vízben.

Kép: iSzolnok

A halnapi sokadalomban bőséggel mérték a halat sütve és főzve, sőt, még füstölve is hozzá lehetett jutni finom falatokhoz, néhol haltepertő is csiklandozta az ínyeket, nem is szólva a halkolbászról. Mindehhez jó borokat kínáltak neves borvidékek borkészítői, de akadt például  házi rétes is. Halászlé, sülthal, rétes…nem rossz menű.

iSzolnok

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights