J-N-SZ MEGYE | Az elmúlt napok száraz időjárását felváltva csütörtökön az egész megyén végigsöpört egy nagy erejű vihar, kidöntött fákat és megbontott háztetőket hagyva maga után. A megyei tűzoltók közel harminc alkalommal avatkoztak be.
Az orkán erejű szél fákat csavart ki a helyükről, ezek épületek tetejére, villanyvezetékre és úttestre dőltek. A tűzoltóknak Szolnokon, Martfűn, Tiszaföldváron, Jászágón, Nagykörűben és Kétpó határába volt dolguk. Károk szerencsére sehol sem keletkeztek.
Nem jártak ilyen szerencsével sajnos a kunmadarasiak. A településen főképp a Bibó István és a Tópart utca házai sínylették meg a természeti csapást. A szél cserepeket és hullámpalákat fújt le a házak tetejéről, a hézagokon keresztül pedig sok helyen víz folyt be az épületek belsejébe. A Bibó István utca egyik családi házán éppen tetőhéjazatot cseréltek, emiatt a víz akadálytalanul jutott be a lakásba, ahol körülbelül húsz centiméter mély víz gyülemlett fel. A ház lakhatatlanná vált, emiatt lakosságvédelmi intézkedésre is szükség volt.
A tűzoltók a viharkárok helyszínén mindent megtettek, amit csak tudtak: fát vágtak, tetőépítésben és fóliázásban segítettek, illetve értéktárgyakat mentettek.
Habár jelentős károkról lehet beszámolni megyeszerte, de az esetek során szerencsére senki sem sérült meg.
JNSz Megyei Katasztrófavédelem