JÁSZBERÉNY | Augusztus 8-án, szerda este a XXVIII. Csángó Fesztivál első gálaműsorának fellépői közt a külföldieket köszönthettük a főtér színpadán. A népek sokszínűségét tükröző gálaesten öt külhoni ország mutatta be kulturális kincsüket a tánc nyelvén.
Szervusztok, magyarok! – Kertész Ottó a Folklór Kulturális Közalapítvány kuratóriumának elnöke Jaskó István azaz Pitti bácsi egykori köszöntésével üdvözölte a főtér színpada elé zsúfolódott tömeget. Nyitóbeszédét azzal folytatta, hogy ugyan a Csángó Fesztivál valaha oszlopos tagja immár öt éve nem vehet részt a programon, szavai tovább élnek a fesztivál életében. – Ez a köszöntés lehet a legalkalmasabb a Kárpát-medencében élők számára – hangsúlyozta, majd orvosi szakmájából eredően vont összefüggést a nyitott, mégis oltalmat jelentő Kárpát-haza és a szintén védelmező emberi medence között.– Ha valaki ebből a védőmedencéből mégis eltávozik, akkor is megmarad a kapcsolata – mondta és ezt követően Bródy János dalszövegének idézetével megnyitotta a rendezvényt.
A fesztivál méltó nyitánya volt Molnár László előadásában elhangzó Boldogasszony Anyánk magyar himnusz, mialatt megtörtént a Csángó Fesztivál zászlófelvonása. A folk világba induló utazás előtt Szöllősi Gabriella méltatta a rendezvény szponzorait. A fesztivál minőségét tekintve mindig meghatározóak a támogatók, hiszen az önkormányzat segítsége és a pályázati források mellett fontos szerepet játszanak a vállalkozások felajánlásai. A gálaműsor színvonalas megvalósítása érdekében idén a Carrier CR Magyarország Kft. állt az ügy mellé.

Az est első fellépői a legfiatalabb moldvai csángó településről, Dumbravénről érkeztek, akik gálaműsorukban egyházi népénekeket, népdalokat és néptáncokat vittek színpadra. Sőt még egy mesét is hallhattunk, melynek előadója ízes beszédével engedett betekintést kultúrájukba.
Természetesen nem múlhat el Csángó Fesztivál helyi büszkeségeink nélkül, akik méltóvá teszik Jászberényt a néptánc fővárosa címre. Ezúttal a Jászság Népi Együttes utánpótlás csoportja a 2004 óta működő Jártató Ifjúsági Táncegyüttes hozott el mérai táncokat.

Tavaly először láthattuk szerb barátainkat a fellépők között és idén ismét megtiszteltek látványos néptáncukkal. A jelenleg több mint 250 táncosból álló „Sveti Drode” szerb együttesből érkezett csapat szinte együtt lélegzett a színpadon. A dinamikus mozdulatsorokat végig összhangban csinálták, és ha ez látványnak nem lett volna elég, akkor a gyönyörű népviseletük már biztos a színpadra vonzotta a szempárokat.
A külföldi fellépők közül valljuk be a legkülönlegesebbek közé tartoztak a díjnyertes szenegáli művészek. A Ballet Camara társulat autentikus öltözetükkel, akrobatikus táncukkal, kevéssé ismert ütős hangszerekkel elhozták az igazi nyugat-afrikai életérzést, amit eddig csak filmekből, zenékből ismertünk. A kulturális különbség a közönség és a fellépők között talán itt ült ki a legjobban, hiszen a sírva vigadó magyar, úgy tűnt nem mindig tud azonosulni a vérpezsdítő energiabombákkal. Az este folyamán kétszer is láthattuk a szenegáliakat a színpadon, másodjára egy guineai hagyományokon alapuló óriás tökedényes tánccal készültek, amelyet a világon egyedülálló módon őriznek.

Már a fesztivál visszatérő vendégeinek számítanak török előadóink. A Bursa városából érkezett Zafer Halk Oyunları együttes a balkáni népek kultúrájába engedtek bepillantást a tánc nyelvén.
Végül a türkiz megannyi árnyalatában szikrázó vizek mellé, homokos tengerpartra utazhattunk képzeletben a mexikói táncosok láttán. A negyedévszázados fennállását ünneplő Guijarro Folklór Táncegyüttes néhány lelkes fiatalból kovácsolódott össze mára pedig magabiztos tánccsoporttá nőtte ki magát. Látványos öltözékükkel, rítus elemekkel gazdagított táncukkal megidézték a mexikói kultúra megannyi arcát. A gálaest egy azték rituális tánc bemutatásával zárult.
BerényCafé